Pontszerzés sorozatban negyedszer
Írta: Andics Gábor   
2009. október 07.

ImageBár három ízben is vezetett a Sapa Fehérvár AV19 az Olimpija Ljubljana ellen, a hosszabbításban a bónuszpont végül a vendégeké lett. Örömteli ugyanakkor, hogy a legutóbbi négy találkozóján pontot szerzett csapatunk. - Jó iramban kezdődött a mérkőzés, ráadásul az eredmény alakulására sem lehetett panaszunk. Már a 4. percben megszereztük ugyanis a vezetést. Ackeström mélyen a támadóharmadban szenzációsan lefordult őrzőjéről, Mihályhoz továbbított, aki tökéletes ütemben adta fel az érkező Vaszjunyinnak. Fiatal támadónk pedig higgadtan értékesítette a ziccert (1-0).

 

Megnuygtatta a Sapa Fehérvárt a gól, gördülékenyen építettük a támadásainkat a folytatásban. Alén és Palkovics lövésénél is bravúrral védett Maracle. Alénnek kisvártatva a büntetőpadra kellett vonulnia. Satosaari két bravúrral tűnt ki a kiállítás alatt, Vas János és Ladányi pedig egy veszélyes kontrával. Ám éppen a kiegészülésünk pillanatában Pance kevergetett a kapunk mögött, észrevette a felzárkózó Cveteket, aki kilőtte a hosszú oldalt (1-1).

Hamar kínálkozott esély a vezetés újbóli átvételésre, Golicic ugyanis bottal lökésért két percet kapott. Ám még felállnunk is alig-alig sikerült. Egyenlő létszám ellen jobban ment, Mihály és Sofron is látványos akciót vezetett, de mellé bombáztak. A harmadot újfent fórban zártuk, viszont hiába működött pompásan a gépezet, Maracle kivédte a szemünket. A középső játékrész elején is a mieink tűntek aktívabbnak, Vaszjunyin és Sofron is alaposan letesztelte Maracle képességeit.

A 26. percben ismét emberelőnybe kerültünk, Palkovics határozottan be is tört a támadóharmadba, de végül mellé lőtt. A másik oldalon egy veszélyes kontrát figyelhettünk, amelynek a végén a kapuvas mentett. A harmad derekán felpaprikázódtak a kedélyek. Történt, hgoy Sofron kapott kiállíitást testre ütésért. Miközben a játékvezető a sípjába fújt, Pance hátulról rárontott csatárunkra és verekedést kezdeményezett. "Sofi" termésetesen nem akart adósa maradni, ahogy kell, elfogadta a kihívást.

Bár tiszta ökölharc bontakozott ki, a túlbuzgó vonalbírók mindenáron ott okvetetlenkedtek, és végül szétválasztották a feleket. Dostal játékvezető érthetetlen módon mindkét játékosnak 2+2 percet adott durva játékért - holott egyértelműen szigorúbban kellett volna büntetni az eseményeket kirobbantó szlovén fiút. mint Sofront. Szerencsére kivédekeztük az emberhátrányt, majd hamarosan megtették ugyanezt a szlovének is. Sorozatban négy fórt hagytunk ki - kár volt értük. A harmadik harmadra kapust kényszerült cserélni Jarmo Tolvanen, Satosaari ugyanis lovaglóizom-húzódást szenvedett.

Jól kezdődött a játékrész, a 43. percben Palkovics hihetetlen testcsellel lefordult őrzőjéről a szlovén kapu mögött, majd éles szögből mattolta Maraclet (2-1). Gyönyörű gól volt, Bostjan Groznikot csúnyán becsapta "Palkó". Nem telt bele egy perc, és tovább nőhetett volna az előnyünk, ám Kovács és Peterdi hiába vitték egy védőre a korongot, a hétvéd önfeláldozó bevetődéssel tisztázott. Mezőnyfölényben voltunk, szórványosan - de nem veszélytelenül - támadott a Ljubljana. Amikor Ackeströmöt elég szigorúan kiszórta Dostal, ismét igazolták a szlovének, hogy nagyon otthon vannak az emberelőny műfajában: Mitchell elementáris erejű távoli lövése kijött Hetényiről, Music pedig gyorsan kapcsolt, és még a levegőből bevágta a pakkot (2-2).

Három perc múlva a gólszerző a büntetőpadon találta magát, és végre mi is ki tudtunk használni egy előnyt. gyors akció futott a jégen, Ackeström nagyszerű indításával Mihály indult meg a jobb oldalon, a bal oldlaon érkező Palkovicsnak passzolt, egy hátvéd pedig olyan szerencsétlenül ért bele bevetődve az átadásba, hogy a botjáról saját kapujába pattant a korong (3-2). Volt egy kis szerencsénk az esetnél - ezen az estén utoljára. Két perc múlva Kovács tört be lendületesen a támadóhatmadba, lapos lövése a kapuvason csattant. Hamarosan pedig gyors vendégkontra futott, Mitchell lövése olyan, szlovén szempontból "mákosan" pattant meg egy védőn, hogy Bostjan Golicicnek csak az üres kapuba kellett emelnie (3-3). A hátralevő négy percben már igazi gólhelyzet egyik csapat előtt sem adódott, következhetett a hosszabbítás.

A ráadásban viszonylag kiegyenlített mezőnyjátékot láttunk, ami egycsapásra megváltozott. A 63. percben Hetényi a kapuja mögé korcsolyázott, hogy felszabadítsa a korongot, ám összeakadt egy arra ólálkodó csatárral. Dostal játékvezető pedig magas bottal való játékért kiállította kapusunkat. 4-3 ellen hamar felállt a Ljubljana, óriási nyomás alá helyeztek minket, végül Jan maradt egyedül a kapu torkában, és minden rutinját bevetve eldöntötte a bónuszpont sorsát (3-4).

A Sapa Fehérvár AV19 háromszor is vezetett, mégis be kellett érnünk egy ponttal. Az ellenfél jobban használta ki az emberelőnyeit és a gólhelyzeteit, mint mi. Viszont a negyedik meccsünkön szereztünk sorozatban pontot, ez mindenféleképpen nagy fegyvertény.

Mestermérleg, Jarmo Tolvanen:

Mindig rossz érzés így elveszíteni egy pontot. A Ljubljana jól használja ki az emberelőnyeit, ez ma sem volt másképp. A hosszabbításban nagyon balszerencsés eset után kaptuk a kiállítást, amelyet gólra is váltottak. Voltak pozitívumok a játékunkban, keményen dolgoztunk, számos gólhelyzetet alakítottunk ki. Nehéz idegenbeli találkozók várnak ránk, de azt gondolom, hogy kezdünk elég jól játszani ahhoz, hogy bármelyik csapat számára komoly kihívást jelentsünk. Mestermérleg, Dany Gelinas: Nagyon érdekes mérkőzés volt, helyenként szép játékkal. Okosan, fegyelmezetten játszottunk, ennek köszönhető, hgoy háromszor is fordítani tudtunk. Fontos volt ez a siker, mert sorozatban négy vesztes mérkőzés után szereztünk két pontot, ráadásul ez volt az első idegenbeli győzelmünk.

Sapa Fehérvár AV19 - Olimpija Ljubljana 3-4 (1-1, 0-0, 2-2, 0-1)
Székesfehérvár, 2500 néző, vezette: Dostal, Newerkla, Zehenthofer.


Sapa Fehérvár AV19: Satosaari - Horváth, Tokaji, Mihály, Vaszjunyin, Palkovics, Ackeström, Jobb, Kovács, Fekete, Peterdi, Alén, Ondrejcik, Ladányi, Vas M., Vas J., Flinta, Benk, Nagy, Sofron, Hegyi, Hetényi (kapus). Vezetőedző: Jarmo Tolvanen.


Olimpija Ljubljana: Maracle - Kuznik, Mitchell, Banham, Golicic B., Yarema, Royer, Music, Jan, Ropret, Tavzelj, Cvetek, Golicic J., Groznik, Hocevar, Muric, Berlisk, Florjancic, Kralj J., Pance. Vezetőedző: Dany Gelinas-

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."