MK: Diáknap!
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 07.

ImageMa, 18 órakor a Veszprém-Barabás KC látogat a Köfém Sportcsarnokba. Az Alcoa sajtóosztályának munkatársa, Kynsburg Zoltán felhívta honlapunk figyelmét arra, hogy a találkozót ingyen tekinthetik meg a székesfehérvári oktatási intézményekben tanuló diákok – az általánostól a főiskoláig. Ez pedig azért is örvendetes hír, mert már-már kuriózumnak számít, hogy az Alcoa FKC hazai pályán játszhat Magyar Kupa mérkőzést, hiszen ez az elmúlt öt szezonban csupán egyszer történt meg.

 

Az elmúlt öt idényben az Alcoa FKC (és elődjei) 13 Magyar Kupa mérkőzést játszottak, melyek közül egyetlen alkalommal fogadhatták csak saját csarnokukban ellenfelüket. Szerdán remélhetőleg egy még ritkábban előforduló jelenségnek is szemtanúi lehetnek a Köfém Sportcsarnokba kilátogató sportbarátok, hiszen győzelme esetén az FKC több mint hat év elteltével nyerne hazai MK-meccset.

A székesfehérvári általános, közép- és főiskolák diákjai a mérkőzést ingyen tekinthetik meg. A belépésnél kérjük az érvényes diákigazolvány felmutatását!

A kupamérkőzés előtt – 16 órás kezdettel – az Alcoa FKC és a Zürich Foxes ifjúsági csapatai játszanak felkészülési meccset.

Köfém Sportcsarnok 2009. október 7. (szerda)

18:00: Alcoa FKC – Veszprém-Barabás KC női kézilabda Magyar Kupa mérkőzés

16:00: Alcoa FKC – Zürich Foxes (SUI) ifjúsági lány felkészülési mérkőzés

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."