Magyar Kupa: gólzáporos első felvonás a Pápa ellen
Írta: Videoton FC   
2009. október 22.

ImageA Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásában a Videoton FC 3-0-ra legyőzte a Pápát, és óriási lépést tett a továbbjutás felé. A győzelem értékét növeli, hogy dr. Mezey György csapata az utolsó bő félórában - Purovic kiállítása után - emberhátrányban játszott, és így növelte góljainak számát egyről háromra. A Lombard Pápa a bajnokság egyik meglepetés-csapata, éppen a Vidi pápai győzelme után kezdődött Véber György csapatának egy olyan hatmeccses győzelmi sorozata, amely tekintélyt parancsolt még a vetélytársak között is.

 

Kérdéses volt, a mentálisan is erős pápaiak milyen kupacsapatot alkotnak, mire lesznek képesek a Vidi elleni kétfelvonásos párbajban.

Mezey doktor erős csapatot küldött pályára - mondhatjuk azt is bajnoki csapatot -, viszont tény az is, a középpálya két Maestrója, Polonkai Attila és Farkas Balázs betegség, illetve sérülés miatt hiányzott. Annyiban módosult ettől a hadrend, hogy a két belső középpályás - Elek és Szakály - mellett Nagy Dani a jobb, Alves a bal oldalon játszott kicsit hátrébb, míg Sitku, valamint Purovic alkotta az ékpárt.

A felállás, a taktika sikeresnek bizonyult, a Videoton fölényes győzelmet aratott a Pápa felett, úgy, hogy senki számára nem lehetett kérdéses, melyik ma a jobb csapat. Az első félidőben került még némi homokszem a gépezetbe. A mérkőzésnek ebben a szakaszában is jobb volt a Vidi, csapatunk többet birtokolta a labdát, veszélyesebb volt az ellenfél kapuja előtt, „ordító" gólhelyzetig azonban nem jutottunk.

Jókor jött Sitku Illés gólja (Andics 25 méteres lövése pattant elé, azután nagyon elegáns mozdulattal emelt a hálóba), ennek köszönhetjük, hogy előnnyel fordulhatott a csapat. A második játékrész elején is a Videotonnak voltak helyzetei, de azt azért ne felejtsük el, Purovic fegyelmezetlensége miatt „csak" 1-0-nál került emberhátrányba a Vidi - márpedig ez nem „életbiztosítás" egy kupacsatában.

A játékosokat dicséri, hogy a kiállítás utáni nehezebb szituáció növelte a koncentrációt, pontosabbak lettek a befejezések: az utolsó harminc percben a Vidi hatalmas fölényben játszva növelte előnyét. Mind a két gólt érdemes külön is említeni. Szakály találata egyszerűen gyönyörű volt, Alves-zel kényszerítőzve pazar gólt rúgott a bal alsó sarokba.

Alison találata is látványos volt Milanovic káprázatos labdát tett a védők mögé, és a brazil Szűcsöt is kicselezve passzolt a hálóba. A brazilnak egyébként pár perccel korábban - ha lehet -, még ennél is nagyobb helyzete volt, majd kevéssel a lefújás előtt Móri kitűnő cselek után elengedett lövése a kapufát súrolta - de, ne legyünk telhetetlenek...

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."