Honlapunkon részletesen beszámoltunk már az ’56-os megemlékezésekről, ám most mégis visszatérünk e témára. Több olvasónk jelezte ugyanis, hogy nagyon megrázó volt számára az a beszéd, amelyet Vasvári Csaba mondott a Bazilikánál. Ezért az említett szöveget most teljes terjedelmében közzétesszük Önöknek. A színházigazgatót Spányi Antal megyés püspök kérte fel arra, hogy szóljon néhány szót a keresztnél.

Vasvári Csaba színházigazgató beszéde Székesfehérváron a történelmi egyházak 56-os megemlékezésén

1956 hőseire és áldozataira emlékezvén egy hüvelykujjnyi öntvénydarab történetét idézem föl. Gyerekfejjel ez volt az első kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy apám múltjában van valami felkavaró és rejtelmes, konokul és elszántan őrzött, féltőn titkolt, ugyanakkor nagyon is kikívánkozó; valami, ami nem vágott egybe az iskolában hallottakkal.

.

Olyannyira nem, hogy jó ideig nem is tudtam mit kezdeni sem az öntvénydarabbal, sem az ahhoz kapcsolódó múlt mozaikjával. Tizenegynéhány éves voltam, amikor apám megmutatta nekem a bronz-darabot, amit a ruhásszekrény mélyén őrzött. Féltve óvta gyermekfejemet a tárgy létének tudatától; évekig hallgatott a róla, nehogy óhatatlanul bajba sodorjam a családot - a hatvanas években életveszélyes volt ilyesmit rejtegetni otthon: a darabka az 1956 októberében ledöntött, Sztálin-szobor mellkasának bal oldalából származott.

Annak a monstrumnak szívtájékáról, amely gróf Tisza István és Andrássy Gyula szobrának, s egy lerombolt templom harangjának összeöntéséből készült. (Apámnak mindig komoly érzéke volt a szimbólumokhoz.) A szobordarab, miután elvált a test többi részétől, először apám kezében, majd kabátzsebében, aztán az egyetemi kollégium hálójában, a párnája alatt pihent. Az összezárt marok, a zseb és a vánkos alja nem volt rejtekhely. A szilánk akkor még nem volt sem vigyázandó trófea, sem rejtegetnivaló bűnjel.

A szobor és a rendszer törmelékké való hasadásakor oly világosnak, megmásíthatatlannak tűnt, hogy helyreáll a világrend - a győzelem eufóriája eloszlatta apámban a félelmet. A félelmet, amit az ÁVH-s vigécek pofoztak belé, amikor 1952-ben kitiltották az ország összes középiskolájából, mert nem volt hajlandó a Vezér életrajzát az elvárt mélységekben tanulmányozni. Káderlapján összegyűlt feketepontjai alapján Akasztópusztára küldték, hogy a kommunizmus továbbépítésén munkálkodjék. A rendszernek is volt érzéke a szimbólumokhoz…

.

Azon a reményteli októbervégen eltávozott apámtól a félelem, többedmagával hitte, hogy a monstrum porba döntésével a diktatúra szelleme is elpusztul. Amikor úgy látta, minden szépen rendeződik Pesten, hazaindult, hogy édesanyja vidéki otthonába vigye a szoborszilánkot. Közlekedési eszköz híján, gyalog, két napon át tartott az út. Harmadikán estére ért haza az új élet örömhírével. Negyedikén reggel a szülői ház ablakai alatt is feldübörögtek a szovjet tankok…

A szellem újra elárasztotta az utcákat, befészkelte magát az otthonokba, befurakodott a barátságokba, a szerelmekbe, a családokba, s az elhallgatás kényszerének súlyával terhelte meg a mi apa-fiú kapcsolatunk őszinteségét is. „Ne tudj a győzelemről, ne is hidd el, hogy megtörtént!” - ez volt a szellem parancsszava. Az öntvénydarab a szekrény mélyére került, s magával vitte a megtisztulás érzetét, a hitet, a reményt.

A történet szimbolikus. A ruhásszekrény a magyar identitás, amelyben a közös nevezők – például az anyanyelv, államalapító Szent István király és 1848 - viszonylagos nyugalomban sorjáznak egymás mellett, akár a szépen hajtogatott ruhadarabok. Van azonban valami, ami túl sokáig volt tabu, s amikor elővettük a szekrény aljából, hogy az őt megillető helyre tegyük, megbontotta a rendet, megreccsentek alatta a polcok.

.

1956 emlékezete súlyos és felkavaró, megtépázottsága a ma társadalmában kiváltja a lángoló hevet éppúgy, mint a legyintő közönyt. Ez bűne az igazságot évtizedeken át elhallgatóknak és kifordítóknak, ide értve azokat is, akik a rendszerváltás után több, mint 20 évvel még mindig magukban hordozva a szellem parancsszavát elvitatják az alapvetést, miszerint az 56-os eseménysorozat forradalom volt, és ellenforradalomnak minősítik azt…

Remélem, nem vonom magamra az égiek haragját az erős hasonlattal, de úgy érzem, vannak a történelemnek olyan kristályai, amelyek kemények, és tiszták, mint gyémánt, kikezdhetetlenek, mint a tízparancsolat. 1956 ilyen. Megengedhetetlen, a közbeszédből irtandó, törlendő minden mismásolás vele kapcsolatban. Ideje lefejtenünk róla a sok félreértelmezést, csúsztatást, és pőre valójában tekinteni rá, ahogyan Márai, aki három szóban foglalta össze találóan a lényegét: „ Egy nép kiáltott”. Egy nép. Egy torok, egy szív.

Együtt mozdult vidék és város; a magyarság felkapta víz alá nyomott fejét, tüdőcsúcsig szívta a szabadság levegőjét, és orkánsebességgel fújta ki - ha csak néhány napra is, de elsöpörte a terpeszkedő rothadást, a bizalmatlanságot, a rettegést. Most – legalábbis papírforma szerint – demokráciában, szabad országban élünk. De nincs olyan polgár hazánkban, aki ne mosolyogná meg e hiteltelenné, komolytalanná lett fogalmakat.

.

A ma társadalma is fullad, akár a hat évtizeddel korábbi, csak nem a kommunizmus, hanem a morális züllés totális diktatúrájától. A magyar nép egészen valószínűtlenül hosszan tűrő, ám egy pont után lassan, de biztosan újra emelni kezdi fejét, hogy levegőhöz jusson. Albert Camus, aki nem hagyta, hogy az 56-os hősök vére a forradalmat eltiprókkal cinkos nyugat emlékezetében feketévé alvadjon, a szabadságharc évfordulóján írt e folyamatról.

Az általa megfogalmazott gondolatsor talán végre beteljesülni látszik Magyarországon: „Hisszük, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet - bontakozik az élet és a meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezünk, s amely a szabad alkotás és a szabad munka termése.”

Ha valamiért, ezért a felemelkedésért, ezért az erőért érdemes imádkoznunk.

Fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Kapcsolódó cikkeink:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4391&Itemid=31

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4392&Itemid=31

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4381&Itemid=1

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1581&Itemid=31

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1584&Itemid=31

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1593&Itemid=31

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4398&Itemid=33