Felavatták a maroshegyi idősotthont
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 29.

ImageÁtadták az Egyesített Szociális Intézmény IV. számú Gondozóközpontját a Maroshegyen. A 299 millió forintból megvalósított otthon tizennégy nyugdíjas elhelyezésére alkalmas, s harminc fő részére biztosít nappali ellátást. Az ünnepélyes átadáson jelen volt dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő, valamint Brájer Éva, Maroshegy önkormányzati képviselője is. A házat Főtisztelendő Kiss János nagyprépost, általános helynök áldotta meg.

 

Dr. Cser-Palkovics András ünnepi beszédében kifejtette:

"Válság közepén, amikor mindenre azt szoktuk mondani, hogy nincs pénz, a kultúrától és a szociális területtől szokták a forrásokat elvonni. A fejlesztésekről pedig ritkán, vagy egyáltalán nem esik szó. Most mégis itt vagyunk Székesfehérváron, a Maroshegyen, és van egy megvalósult fejlesztés, amit igénybe tudnak venni azok, akik számára elkészült. És nagyon fontos nap a mai Fehérvár történetében azért is, mert voltak olyanok, akik kétségeiknek adtak hangot annak idején. Azt mondták, hogy ez így, ebben a formában nem fog megvalósulni."

A kétkedőknek azonban – ismét – nem lett igaza….

Kapcsolódó cikkünk:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4082&Itemid=31

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."