600 milliós támogatást akar lenyúlni a szocialista lobbi
Írta: Fidesz   
2009. október 30.

Image"Nem az a cél, hogy minél több gyerek jusson gyümölcshöz, hanem az, hogy az uniós forrást a szocialista holdudvarhoz tartozók le tudják nyúlni." - fogalmazott Budai Gyula. - "A 2009-es esztendő a legsúlyosabb és legnehezebb éve az almatermelőknek, az ipari alma eladási ára a külföldi feldolgozóknál 9-10 forint, a hazai feldolgozóknál 7-10 forint, az étkezési alma kilója pedig 45 forint." - tájékoztatta az újságírókat Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója.

 

Ez az összeg az önköltségi ár harmadát teszi ki - szögezte le politikus, hozzátéve: a legsúlyosabb helyzet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van, ahol az almák 70 százalékát termelik meg. Budai Gyula rámutatott arra is, a szabolcsi almatermelők a jövőben már nem fogják megtermelni az almát, felhagynak vele, és már el is kezdődött az ültetvények kivágása.

Az elmúlt tíz év legsúlyosabb válságának ideje alatt indul el 2010 januárjától az uniós támogatású iskolagyümölcs program. Az erre szánt 600 millió forinttal azonban a szocialista agrárlobbit akarják helyzetbe hozni - hangsúlyozta Budai Gyula, aki a részletekről szólva elmondta, olyan rendeletet hozott a kormány, mely a kis- és középtermelőket egyszerűen kizárja a programból.

 

Image
.

A rendelet szerint tíz hektár alatti termelők nem vehetnek részt a programban. A Magosz szövetségi igazgatója kifejtette: a szocialista holdudvarhoz tartozó 3-4 gazdasági társaság kerül nyerő helyzetbe ezzel az uniós programmal. Hozzáfűzte: a Szatmár Ízek Kft., az Almatárs Szövetkezet és a Nyírkert Kft. nyerhet az üzleten.

Budai Gyula szerint az ármeghatározás a legfelháborítóbb az egészben, ugyanis a győztesek darabonként 40 forintért szállítják majd az almát az iskolákba, miközben a jégkárt szenvedett gazdák 38 forint/kilogrammos kárenyhítést kaptak a kormánytól ebben az évben. Nem az a cél, hogy minél több gyerek jusson gyümölcshöz, hanem az, hogy az uniós forrást a szocialista holdudvarhoz tartozók le tudják nyúlni - szögezte le Budai Gyula, kiemelve: a kormány rendelete diszkriminál is, ugyanis csak az 1-4. osztályosok kaphatnak gyümölcsöt, a felső tagozatosok nem. Lehet ezt másképp csinálni - folytatta a politikus -, a Magosz 2009-ben 65 Ft/kg-os áron juttatott gyümölcshöz iskolásokat iskolaalma akcióján belül .

A szervezet ügyvezető igazgatója végül egy Orbán Viktor által írt levelet mutatott be a sajtó képviselőinek, melyben a Fidesz elnöke arra kéri Jakab István Magosz-elnököt, hogy vegye rá a szabolcsi almatermelőket, ne vágják ki ültetvényeiket, ugyanis a Fidesznek van elképzelése az ágazat rendbetételéről.

 

Image
Fotó: Fidesz

* * *

Jakab István elnök úr részére

Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége

Budapest 2009. szeptember 16.

Tisztelt Elnök Úr!

Az MSZP-kormány olyan költségvetést nyújtott be az Országgyűlésnek, amely komoly veszélyt jelent Magyarországra, a magyar gazdaságra és a magyar emberekre. A gazdák már évek óta egyértelmű vesztesei annak az alkalmatlan kormányzati politikának, amely hazánkat a régió éllovasából a kontinens sereghajtójává tette.

A mezőgazdaságot sújtó megszorítások, a gazdák kiszolgáltatottsága és az egyre növekvő munkanélküliség családok tíz- és százezreit hozták reménytelen helyzetbe. A sajtó híradásai szerint különösen nehéz helyzetben vannak a szabolcsi almatermelő gazdák, akik már gyümölcsfáik kivágására kényszerülnek, mert még az önköltségi árat sem kapják meg a termésért. Ez visszafordíthatatlan károkat okozna, ráadásul a gyümölcsfák több nemzedék áldozatvállalását és munkáját jelenítik meg.

Ezért most Elnök úr közbenjárását kérem annak érdekében, hogy a gazdák ne adják fel a reményt, és ne okozzanak helyrehozhatatlan károkat maguknak, családjaiknak és Magyarországnak! A polgári kormány nem ellenfelekként, hanem az ország megújításában elengedhetetlenül fontos partnerekként fog tekinteni a gazdákra, és velük összefogva újra Magyarország egyik fő erőforrásává fogja tenni a mezőgazdaságot.

 Tisztelettel: Orbán Viktor

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."