Dr. Mezey: Nincs könnyű és nehéz mérkőzés
Írta: Videoton FC   
2009. október 31.

Image"- A bajnokságban eddig nem éreztem különbséget „nehéz” és „nem nehéz” meccs között, mert bizonyos szempontból minden esetben ugyanolyan nehézségekkel kellett megküzdenünk akár Kecskeméten, akár Szombathelyen, vagy akár a DVSC ellen." – kezdte a szokásos mérkőzés előtti beszélgetésünket dr. Mezey György vezetőedző. - "Nyilván minden meccs azért más, mert mindegyik összecsapásnak megvannak a maga lehetőségei, vagy veszélyei, s ebből a szempontból egy mérkőzés tolódhat egyik, vagy másik irányba. Mindegyik ellenfélnél másmilyenek a védekezés, a támadás és a gólszerzés lehetőségei."  

 

"Számomra azonban, még egyszer kiemelném, nincs könnyű, vagy nehéz meccs. Ami nehézség megvolt egyébként a Debrecen ellen, az most meglesz a Vasas ellen is, csak más területen. A kulcs – én úgy látom – hogy a játékosok minden oldalról felkészítettek legyenek. Előbb-utóbb bukik az, aki nem ilyen. A DVSC ellen is voltak olyan kihagyásaink, amin akár el is mehetett volna a meccs. Most, nem ment el."

A héten honlapunkon megjelent egyik cikk szerint a szezon második felében láthatóan csökkent a kapott gólok száma, míg a rúgott góloké nagyjából megegyezik a két időszakban.

A vezetőedző így kommentálta a statisztikai adatokat:

- Sok mozzanatot gyakorolunk, „nyüstetünk” a közösségi és az egyéni védekezés tekintetében az edzéseken. Nyilván ennek is köszönhető a kevesebb kapott gól és az a tény, hogy az ellenfeleink ritkábban jutnak gólhelyzetbe. Van persze példa ennek ellenkezőjére is – lásd a héten a Pápa elleni MK visszavágót -, de az való igaz, hogy a szezon elején az volt a jellemző, hogy amit kapura rúgtak ellenünk, az be is ment. Ez mára normalizálódott. Ugyanakkor azt látom, hogy a csapat egységesebb, erősebb, s ez jelentkezik abban, hogy a játékosok koncentráltabbak, jobban és hatékonyabban segítik egymást a védekezésben.

Ami pedig a kezdő tizenegyet illeti, egy pici változtatással ugyanaz lesz, mint az elmúlt vasárnap a Debrecen ellen, az utazó keretben pedig ezúttal helyet kap a hosszú ideig sérüléssel bajlódó Dvéri Zsolt is.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."