EHF: Kupagyőztesek párharca
Írta: Temesvári Márta   
2009. október 31.

ImageSzombaton 18 órakor két EHF-kupagyőztes párharcának első felvonását láthatja a Köfém Sportcsarnok közönsége. - kaptuk a hírt Pálfay Károly sajtóreferenstől, aki elmondta: Az Alcoa FKC és SPR Lublin mérkőzésén a fiatalság és a rutin csap majd össze, hiszen a lengyel bajnok számos a 30. életévéhez közeli, sőt néhány afeletti volt és jelenlegi válogatott játékossal érkezik Székesfehérvárra.

 

Pálfay Károly honlapunknak elmondta: Lublin egyeduralkodónak tekinthető a lengyel női kézilabdában: sorozatban nyeri hazája bajnokságát, és a nemzetközi porondon szinte egyedül képviseli Lengyelországot. A klub legnagyobb sikerét – az Alcoa FKC-hez hasonlóan – az EHF-kupa elhódításával aratta 2001-ben. A bajnokként a BL-ben induló lubliniak rendre elbuknak a selejtező körben, majd az EHF-kupában folytatják a szereplésüket, ahol tavaly a nyolcaddöntőben a norvég Byåsen kettős győzelemmel búcsúztatta őket.

Ebben a szezonban a Bajnokok Ligája selejtezőjébe újra a trondheimiek győzték le a Lublint. A hazai pályán szereplő lengyelek a csoport második helyén végeztek, miután hat góllal verték az előző idény óta jelentősen meggyengült – de akkor még mindig a Barbosát és Gogirlát a soraiban tudó – Brassót, és 43-22-re kiütötték az olasz bajnok Sassarit. Az SPR Lublin csapatából ismerősen csenghet egy-két név a kézilabdabarátoknak.

Így Dorota Malek-Malczewska, Malgorzata Majerek, Agnieszka Wolska és a kapus Malgorzata Sadowska is tagja volt a 2007-es világbajnokságon szereplő lengyel válogatottnak. Malek-Malczewska és Majerek jelenleg is tagja a nemzeti csapatnak, csakúgy mint a fiatal tehetség Agnieszka Tyda, aki azonban Majarekhez hasonlóan nem tagja a Fehérvárra utazó keretnek.

A rutint nemcsak a felsorolt jelenlegi válogatottak képviselik a Lublinban. Monika Marzec (36 éves) és Izabela Puchacz (35 éves, 1,83 magas), a két egykor sokszoros válogatott és a Buducnostban is szerepelt játékos valószínűleg pályára lép szombaton a Köfém Sportcsarnokban. A vendégek három idegenlégiósa közül ketten fehéroroszok (a 28 éves Krystsina Repelewska és a 24 éves Alesia Mihdaliova), míg a 22 éves Aukse Rukaite személyében egyik legjobb barátnőjét köszöntheti majd a pályán Laima Bernataviciute.

Az SPR az elmúlt hétvégén hazai, tegnap (csütörtökön) idegenbeli bajnoki győzelemmel hangolt a fehérvári összecsapásra:

SPR Lublin - Zaglebie Lubin 28:23 (14:10)

SPR: Jurkowska (kapus), Wlodek 7 (5/5), Puchacz 5, Repelewska 4, Malek 3, Marzec 3, Rukaite 3, Wolska 2, Skrzyniarz 1, Wojtas.

SPR Olkusz - SPR Lublin 15:37 (8:13)

SPR Lublin: Jurkowska. Sadowska (kapusok), Wolska 7, Wlodek 5, Mihdaliova 4, Rukaite 4, Wojtas 4, Duran 3, Malek 3, Mielczewska 3, Figiel 2, Wojdat 2, Malczewska, Skrzyniarz.

Hasznos tudnivalók:

- A mérkőzés 18 órakor kezdődik; kapu- és pénztárnyitás 17 órakor.

- Az EHF-kupameccsekre is érvényesek az éves bérletek.

- A belépőjegyek a bajnoki mérkőzésekhez hasonlóan 1500 (teljes árú) és 1000 (nyugdíjas/diák) forintba kerülnek.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."