Újra támad a Gyurcsány-Bajnai korszak
Írta: Fidesz   
2009. november 01.

Image"Bajnai Gordon Gyurcsány Ferenc jól bevált mintáit követi, az exminiszterelnök szelleme továbbra is tetten érhető a kormány lépésein." - fogalmazott újságírók előtt Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. A fideszes politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, volt pártelnök is felszólal az MSZP választmányának kétszázadik ünnepi ülésén. Ugyan az elmúlt időszakban Bajnai Gordon szerepelt a nyilvánosság előtt, azonban Gyurcsány Ferenc szelleme és tettei a héttérben figyelemmel kísérhetőek.

 

Navracsics Tibor példaként elsőként azt hozta fel, hogy a Gyurcsány-kormány után a Bajnai-kabinet sem képes kezelni a válságot. Mint fogalmazott, tehetségtelenségüket jól bizonyítják a legfrissebb adatok, melyek szerint államadósság és munkanélküliség tekintetében 13-15 évet zuhant vissza Magyarország. Jelenleg ugyanott tartunk, ahol a polgári kormányzás kezdete előtt állt Magyarország - jegyezte meg.

 

Image
Fotó: Fidesz

A frakcióvezető szerint a trükkök százainak visszatérése is jól mutatja Gyurcsány Ferenc háttérből való irányítását. Magyarázatképpen hozzátette: a Költségvetési Tanács egyértelműen fogalmazott arról, hogy a költségvetés 125 milliárdos céltartaléka szavazatvásárlási szándékkal jött létre.

Navracsics Tibor emlékeztetett arra is: Gyurcsány Ferenc 2002-ben az ellenzék megsemmisítését tűzte ki célul, és 2009-ben blogjában továbbra is a Fidesszel szembeni kérlelhetetlen küzdelemről ír. Gyurcsány szellemét idézi - folytatta a fideszes honatya -, hogy egyre több ejtőernyős kinevezése történik meg stratégiai posztokra, legutóbb éppen a KSH élére nevezték ki a szakmailag megkérdőjelezhető múlttal rendelkező Belyó Pált.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."