Nem babra megy a játék
Írta: Andics Gábor   
2009. november 01.

ImageAz Acroni Jesenice otthonában egyszer már vereséget szenvedett a Sapa Fehérvár AV19 az EBEL idei kiírásában. Mivel a szlovénekkel nagy harcban leszünk a rájátszást érő helyekért, egy újabb fiaskó nehéz helyzetet eredményezne. Csütörtökön a Sky TV nyilvánossága előtt is bemutatkozot a Sapa Fehérvár AV19, ám a Red Bull Salzburg kiváló teljesítményt nyújtva 6-2-re nyerni tudott az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

 

"Többet szerettünk volna mutatni a tudásunkból, de fantasztikus formában játszott az ellenfél. Gyorsabbak és agreszívebbek voltak nálunk, csapatként is jól dolgoztak együtt - sem a támadásban, sem a védekezésben nem tudtunk föléjük kerekedni" - kommentálta a hétközi mérkőzést Énekes Lajos, pályaedző.

A szakember szerint a mieink nem tanultak a korábban elkövetett hibákból, nem voltunk elég okosak és fegyelmezettek.

"Csak a kapusunk teljesítménye volt maradéktalanul elfogadható" - tette hozzá Énekes mester. Kedden kétgólos győzelmet arattunk a Jesenice ellen, és vasárnap ismét ők várnak ránk. Énekes Lajos szerint ezúttal többre lesz szükség mindenkitől, mint a hét elején.

"Kedden ugyan nyertünk, de nem úgy jégkorongoztunk, ahogyan azt elterveztük. Fel kell javulnunk Szlovéniában, különösen a védekezés terén. A Jesenicének kiváló kapusa van, és arra számítunk, hogy hazai közönség előtt ők is jobbak lesznek, mint itt, Fehérváron voltak."

A Sapa Fehérvár AV19 erősödött a héten, hiszen megérkezett a korábi közönségkedvenc center, Nathan Martz. A tervek szerint Jesenicében be is mutatkozik régi-új csapatában.

"Bízom benne, hogy Nathan érkezésével az egész csapat teljesítménye feljavul, de nyilván nem lehet csodákat várni egyetlen játékos érkezésétől" - figyelmeztetett Énekes Lajos.

Ami az összeállítást illeti, Martz az első sorban kap helyet Palkovics és Mihály Árpád között, így Ladányi elfoglalhatja megszokott helyét Vas Márton és Peterdi Imre sorában. Vas Jankó Fekete és Kovács mellett játszik majd, míg a fiatal sor összeállításában nincs változás. Kóger Dániel már edzésbe állt a sérülése után, de vasárnap még nem kerül bevetésre.

"Nem szabad elfelejtenünk, hogy Mindenszentek napja különös jelentőségű a csapatunk életében. Remélem, ez arra inspirálja a játékosainkat, hogy a legjobb és legfegyelmezettebb játékukkal rukkoljanak elő vasárnap" - tette hozzá Énekes Lajos.

Acroni Jesenice - Sapa Fehérvár AV19

Jesenice, 2009. november 1. 18:00

: Berneker, Graber, Mathis.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."