Tönkretett mezőgazdaság, ellopott pénzek
Írta: Fidesz   
2009. november 03.

Image"Romokban a mezőgazdaság!" - emelte ki kedden a parlamentben napirend előtti felszólalásában Font Sándor. - "A gabonakereskedelem a nepperek kezére jutott, a szőlő, az alma, a gyümölcsök felvásárlási ára 15 évvel ezelőtti szintre süllyedt. 58 milliárd forintot vonnak el a föld alapú támogatástól." - tette hozzá példaként Font Sándor.

 

Ma nem tudunk olyan területet mondani gazdatársainknak, amelyről biztonságosan mondhatnánk, hogy ezt tessék termelni, ebből majd meg fognak élni - jelentette ki, majd hozzátette: de mégis van egy szervezet, a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület, amely hihetetlenül jól járt az FVM jóvoltából, hiszen az elmúlt négy évben több mint 1,3 milliárd forint támogatást kapott a minisztériumtól.

Ez az a szervezet, amelyet ugyanazon a telephelyen jegyeztek be, mint Ficsor Ádám Balegyenes munkacsoportját, ez az a szervezet, amelynek felső vezetése MSZP-tag funkcionáriusokból, polgármesterekből, pártalelnökökből áll - emelte ki. Hangsúlyozta, a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület az elmúlt években összességében 783 millió 676 ezer 507 forintot kapott. Ennek az összegnek 75 százaléka uniós forrás, 25 százaléka pedig hazai, önrészt nem kellett biztosítania az egyesületnek - tette hozzá.

 

Image
Fotó: Fidesz

Rámutatott, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (KEHI) is feltűnt ez a sikeres egyesület, amelynek a Font Sándorhoz eljutott, mintegy 50 oldalas elemzése "gyakorlatilag egy vádbeszéd a kormány ellen". A KEHI jelentése ugyanis megállapítja, hogy a támogatási konstrukció nem felelt meg a támogatásra vonatkozó jogszabályoknak, hogy az FVM és az MVA eljárása nem felelt meg a jogszabályban leírt eljárásrendekben foglaltaknak, hogy a megkötött vállalkozási szerződések, és az abban foglalt támogatott célkitűzések ellentétesek az EU-s és a magyar jogszabályokkal - emelte ki Font Sándor.

A fideszes politikus hangsúlyozta, a vállalkozói szerződések döntő többségét Ficsor Ádám írja alá, aki ekkor az FVM-ben az agrár- és vidékfejlesztési operatív program irányító hatóságának a vezetője. Az a Ficsor Ádám, aki mint tudjuk, ezután Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke lesz, majd titokminiszter, majd pedig jelenleg az MSZP választási munkájának fő stratégája - fűzte hozzá.

"A vállalkozási szerződések célja az AVOP Leader+ tevékenységnek megvalósítására hivatkozással az Európai Unió költségvetéséből, valamint a hazai költségvetésből származó támogatások felhasználása volt" - idézte a KEHI jelentésének megállapítását Font Sándor, majd megjegyezte: ezt más nyelven lopásnak hívják. A KEHI a vállalkozási szerződés teljesítése, a vállalkozó elszámolása, a teljesítés igazolása, a támogatások kifizetése, a pénzügyi lebonyolítás ellenőrzése során gyakorlatilag nem talált olyan szakaszt, amely ne sértette volna meg a jelenlegi jogszabályok valamelyikét - szögezte le a Fidesz mezőgazdasági szakpolitikusa, hozzátéve: a támogatott egyesület azonban olyan magabiztos volt, hogy a számlái között gyakorlatilag formailag szabályosat nem talált az ellenőrzés.

Hangsúlyozta: a KEHI megállapítja, hogy az összességében 783 millió 676 ezer 507 forintos támogatásból 456 millió 740 ezer 664 forintot törvénytelenül fizettek ki. Javasolja, hogy az EU-támogatást azonnal adjuk vissza az uniónak, mert ha erre az EU rájön, akkor iszonyú büntetés elé néz Magyarország. Egyben persze javasolja, hogy a 456 millió forintot valahogy szerezze vissza az egyesülettől - tette hozzá a fideszes politkus.

"Végül is, tisztelt kormány, mit képzeltek önök, hogy önök a törvény felett állnak? Hogy azt csinálnak, amit akarnak, hogy önökön nem fog a jog? Hogy Gyurcsány Ferenc köpönyege alá elbújva minden ellenőrzés alól önök rejtve maradnak? Hogy önöket úgysem meri ellenőrizni senki?" - sorolta kérdéseit Font Sándor, majd hozzátette: reméli, hogy egyszer rend lesz ebben az országban, továbbá, hogy ezt a rendet segíti elő az, hogy a legfőbb ügyésznek ezt a KEHI-jelentést átadja.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."