Bajnai Gordon megint pert vesztett
Írta: Temesvári Márta   
2009. november 04.

ImageA Legfelsőbb Bíróság a mai napon tárgyalta felülvizsgálati eljárás keretében Bajnai Gordon felperesnek Orbán Viktor alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perét. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke többször bírálta az EU-pénzek hazai elosztásának gyakorlatát, és kifejtette: az országon nem látszik meg, hogy ezek a támogatások az országba érkeztek. Utalást tett szocialistákhoz kötődő személyekre, így Weiszenberger Lászlóra és Zuschlag Jánosra, illetőleg az általuk elkövetett bűncselekményekre.

 

"Továbbá hangsúlyozta Bajnai Gordon felelősségét is, aki az EU-pénzek felhasználásáért felelt a korábbi szocialista kormányban. Bajnai Gordon jogsértőnek tartotta Orbán Viktor kijelentéseit, ám sem az első fokon eljárt Fővárosi Bíróság, sem a jogerős határozatot hozó Fővárosi Ítélőtábla nem találta meggyőzőnek a felperesi érveket, így mindkét ítéletben elutasították Bajnai Gordon keresetét.

Bajnai a kétszeres pervesztesség dacára sem nyugodott bele a kialakult helyzetbe, és felülvizsgálati eljárást kezdeményezett, melyben a korábbi jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az eredeti keresetben foglaltaknak megfelelő ítélet meghozatalát, azaz Orbán Viktor elmarasztalását kérte.

A Legfelsőbb Bíróság azonban a korábbi jogerős bírósági határozat hatályában fenntartása mellett döntött, Bajnai Gordont pedig felülvizsgálati perköltség megfizetésére kötelezte. Az ügy ellen további jogorvoslatnak helye nincs." - áll dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményében.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."