Jókívánságok a Szentatyának |
Írta: Temesvári Márta | |
2009. november 04. | |
Csathó Barna kommunikációs referenstől megtudtuk, hogy a kérést támogatólag továbbította is a bíboros, aminek 2009-relett meg az eredménye, Rajkóék alkalmat kaptak a vatikáni fellépésre. Útjukat - ahogy már korábban is - többek közt megyei vállalkozók - kiemelten Varga István, a VOSZ megyei elnöke - támogatták, így ők el is kísérték a zenekart és a művésznőt az útra. Természetesen többek is - például a püspökség, a megyei önkormányzat és a város is - éltek a lehetőséggel, hogy köszönetüket, jókívánságaikat, ajándékaikat eljuttathassák a római katolikus egyház fejéhez. A Fejér Megyei Önkormányzattól dr. Balogh Ibolya sorai (angol fordításban is természetesen) indultak útnak, amelyekben azt ígérte meg a megye római katolikus hívői nevében, hogy igyekeznek személyes és közösségi teendőiket úgy végezni, hogy az ne csupán ezen a világon, hanem az égi bíráknál is elismerést nyerjen. Szavai kíséretéül az ezer éves megye ezüst emlékplakettjét, valamint a vármegye 1837-es királyi, címermegújító adománylevelének a levéltár által kiadott mását juttatta el a pápához. |