Egyéni csúcs
Írta: Pálfay Károly   
2009. november 09.

ImageAz ASA-Consolis HNKC elleni bajnokin pályafutása eddigi legeredményesebb mérkőzését játszotta Kovács Angéla, az Alcoa FKC jobbszélsője, aki hat góllal terhelte meg a hódmezővásárhelyiek kapuját. Angi korábban kétszer lőtt öt gólt az élvonalban: tavaly a Nyíradony ellen (a 6. fordulóban) és 2006-ban a Kiskunhalas játékosaként az alsóházi rájátszásban.

 

„Lassan indult be a gépezet, de szerencsére a második félidőre magunkra találtunk. Ekkor már jól kijött a lépés a csapatnak, így végülis sikerült magabiztosan behúznunk a győzelemért járó két pontot.“

Nem a megszokott környezetben léptetek most pályára, ez belejátszhatott a nehézkes kezdésbe?

„Nem tudom, lehet; de semmiképp sem szeretném erre fogni! Inkább az volt az oka, hogy az első félidőben nem volt jó a védekezésünk, a másodikra viszont sikerült felkeményednünk. A Vásárhely sokáig nagyon jól tartotta velünk a lépést, igazi meglepetést nem okoztak ezzel, hiszen tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. A napokban edzőváltás volt náluk, ami látszott is a játékukon, nagyon hajtottak, de mi jobban bírtuk erővel.“

Szoros állásnál is biztos voltál a győzelemben?

„Annyira fontos volt nekünk ez a két pont, hogy nem is gondolhattam másra. Tudtam, hogy mennünk kell előre és tennünk a dolgunkat. A második félidőben volt egy nagyon jó hullámunk, jó védekezésből tudtunk sokat indulni, valamint a felállt fal elleni támadójátékunk is jó volt, kiváló egyéni teljesítményeknek köszönhetően. Ekkor dőlt el igazán a meccs a javunkra szerintem.“

Nagyon gólerős, jó játékkal rukkoltál elő!

„Szerencsére volt sok jó lehetőségem, és ezeket be is tudtam lőni. Nagyon örülök, hogy így jött ki a lépés!“

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."