Lengyelországból a műtőbe
Írta: Pálfay Károly   
2009. november 15.

ImageNem mindennapi körülmények között mutatkozott be Németh Nóra az európai kupaporondon. A 17 éves balszélső két nappal az utazás előtt tudta meg, hogy Laima Bernataviciute eltiltása miatt ő is a csapattal tarthat Lublinba. A mérkőzésen pályára is léphetett Nóri, rögtön helyzetbe került, de szerencsétlen talajfogást követően olyan csúnyán törött el az ujja, hogy műteni kellett a kezét.

 

Nem mindennapi körülmények között mutatkozhattál be az EHF-kupában a hétvégén, a Lublin ellen. Miként tudtad meg, hogy Te is benne vagy az utazókeretben?

„A múlt hét szerdai, Hódmezővásárhely elleni meccs után váratlanul közölte velem Sótonyi László, hogy Laimát eltiltották az EHF-kupameccsről, és így én is utazom Lengyelországba. Kicsit meglepett, de nagyon örültem neki. Sajnos viszont a meccsen nagyon hiányzott Laima játéka, a kiesés elszomorított engem és persze a többieket is.“

A hosszú, több mint tízórás utazás és Lengyelország tartogatott valami különös élményeket?

„Nagyon hosszú volt valóban, ezért többször is megálltunk, így kibírható volt. A városból nem sokat láttunk, csak a csarnok és hotel közötti utat tettük meg többször is, így Lublint nem tudtuk megismerni.“

Hogy emlékszel vissza a meccsre, mi okozta a súlyos vereséget?

„Nem tudtuk felvenni a lengyelekkel a küzdelmet. Nagyon lassú játékkal kezdtük a meccset, és a lubliniakkal ellentétben a lövő százalékunk is elég alacsony volt. A rossz lövéseink következtében indítás gólokat is kaptunk tőlük, nem volt valami jó meccs számunkra. Úgy éreztem, több volt a mérkőzésben, de sajnos a csapatnak ezúttal nem sikerült eléggé helytállnia...“

A mérkőzésen pályára is kerültél, ám egy sajnálatos sérülés beárnyékolta debütálásodat...

„Nagy bizonyítási vágy volt bennem, és nagyon örültem mikor pályára kerültem. Sajnos mindössze egy támadás erejéig lehettem bent, mert eltörött az ujjam. Meg is kellett műteni, valószínűleg csak januárban kezdhetem újra az edzéseket.“

Hogyan történt a sérülés?

„Végigvezettem a labdát, ziccer lövés után olyan szerencsétlenül estem a földre, hogy aláfordult, teljesen kificamodott, valamint el is tört a bal kezem gyűrűsujja. Ez az egy szerencse, hogy nem a jobb kezem, mert azt legalább tudom most használni. Néhány napja műtötték meg. Szerencsére jól sikerült a műtét, helyi érzéstelenítéssel egy negyedórás folyamat volt, összecsavarozták az ujjam, a csavarokat csak fél év múlva szedik majd ki. A székesfehérvári kórházban két kézspecialista is jelen volt a műtéten. Remélem, jól fogom tudni használni majd a műtött ujjam. A műtét után már haza is engedtek.“

A törés állítólag olyan csúnya látványt mutatott, hogy még a rutinosabb játékostársaid is a fejüket fogták...

„Úh, hát igen, nagyon csúnya volt, cikk-cakkban állt az ujjam! Letörött egy nagy, 2mm-es csontdarab. A lengyel mentősök rögzítették, hazaúton pedig végig jegeltük, így nem fájt annyira.“

Az olvasóink nevében is mielőbbi gyógyulást kívánunk, és visszavárunk a pályára!

„Köszönöm szépen!“

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."