Különleges történetek az új MotoGP könyvben
Írta: Temesvári Márta   
2009. november 17.

ImageVan, akinek az életében csak egyszer adatik meg olyan lehetőség, hogy írhat egy könyvet. Budur Gabriella, aki a MotoGP világbajnokságon dolgozik már évek óta, mint szaktudósító, idén már a negyediket jelenteti meg. A BGP Media munkatársai szerint "Életek másodpercekért" című könyve több, mint egy sportévkönyv. Emberekről szól, akik a sebesség, a precizitás, a motorsport megszállottjai.

 

- Mi volt az első könyvnél a motiváció 2006-ban?

- Kerestem a boltokban karácsonyi ajándékokat, természetesen könyveket, mert azok legalább hasznosak és nem találtam egyetlen motorsporttal kapcsolatos témájú kiadványt sem. Mivel akkor már a világbajnokságon dolgoztam, gondoltam megpróbálkozom valami újjal, és ha már imádok írni, akkor ezt egy könyv formájában teszem meg.

- Már akkor is sorozatban gondolkoztál?

- Nem. Először kíváncsi voltam a reakciókra, ami magasan túlszárnyalta az előzetes várakozást. A könyv az eladási listák élén végzett és az olvasói levelek folytatásra ösztönöztek.

Image
.

- Nem nehéz mindig megújulni?

- Ó, dehogynem. Már januárban azon gondolkozom, hogy milyen témákról írjak egy évvel később, de mivel emberekről írok, és néhány ezren dolgoznak kint, így mindig találok valami érdekeset. Ilyen volt például tavaly, amikor egy-egy hétvégét valamelyik versenyzővel töltöttem el és szinte percről, percre bemutattam, hogyan élik meg a versenyeket, a felkészülést, a csalódásokat vagy a győzelmet. Beszéltem már konyhafőnökkel, kamionsofőrrel, szerelőkkel, operatőrökkel. Mindannyian érdekes munkát végeznek és nélkülözhetetlen a részvételük ahhoz, hogy a sorozat működjön.

- Hogyan bírod szóra a versenyzőket?

- Az évek alatt sokukkal jó kapcsolatot sikerült kialakítani, de egy kis Fütyülős barack mindig jól jön. Az egyik barátom legutóbb házi pálinkát küldött Toseland-nek, aki már korábban is, nemes egyszerűséggel csak „versenybenzinnek” nevezte el a kapott ajándékot.

- Most viccelsz?

- Nem. Erős Pista, pálinka, jó magyar bor. Már kiképeztem a társaságot az évek alatt.

Image
.

- Miben más a Te évkönyved a többi sport évkönyvhöz képest?

- Nem hasonlítanám össze mások munkájával vagy más témakörökkel. Én emberi oldalról közelítem a témát, illetve nem félek leírni a véleményem bizonyos dolgokról. Szeretek több szemszögből is bemutatni egy helyzetet. A képek exkluzívak és rengeteg háttér információ van minden könyvben, nem csak versenybeszámolók. Az Útinapló talán a kedvencem, mert ott a helyszínekről írok, kicsit kulturális szemmel.

- Idén Sete Gibernau írta a könyvajánlót. Miért éppen ő?

 - Tudom, hogy eléggé megosztó személyiség, de nagyon komoly az életfelfogása. Vannak tervei az életben. Rengeteget tanult és tanul most is, miközben sikeres volt a sportpályafutása. Volt bátorsága visszatérni a rivaldafénybe és nem rajta múlt, hogy nem fejezték be a szezont. Pozitív jellem, céltudatos, kitartó, követendő példa lehet mindenki számára.

- Melyik a kedvenc versenyződ?

- Egyértelműen Jorge Lorenzo. Ő volt idén a favoritom, ha szabad ilyet mondanom. Természetesen Rossi a legnagyobb, de mindenki őt akarja, miközben ő se lehetne most félisten, ha nem lennének ellenfelei a pályán, márpedig komoly ellenfelek sorakoztak fel. Nicky Haydennel és a családjával nagyon jó a kapcsolatom, ahogy Loris Capirossival is, de a 125-ös mezőnyből nagyon kedvelem Sandro Corteset. Ő is okos gyerek.

Image
.

- Milyen valójában a munkád?

- Sok különleges emberrel találkozom, vagy talán az a helytállóbb, hogy sok olyan emberrel, akinek különleges élete van. Tudjuk, hogy hol érdemes enni Melbourne-ben, hogy mennyi a parkolási díj Indianapolisban, hogy hol várható rendőri ellenőrzés Le Mans-ban, vagy, hogy hol lehet olcsó fényképezőgépet és táskát venni Kuala Lumpurban. Ismerjük a világot, több nyelvet beszélünk, belelátunk különböző kultúrákba. Bejárjuk a világ tíz százalékát minden évben, de az év jó, ha tíz százalékát töltjük otthon a családunkkal, a barátainkkal. Kivételes szerencsénk van, hogy ilyen munkánk van, de ettől még nehéz.

- Mikor kerül a boltokba az új Életek másodpercekért, MotoGP 2009 könyv?

- November 21-én szombaton találkozhatnak először az új Allee Áruházban, a Libri könyvesboltban a könyvvel és velem 15.30-tól. Ezután a legtöbb könyvesboltban megtalálható lesz a könyv.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."