Ki fizeti meg a kormány rossz döntéseinek az árát?
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 21.

ImageNe hagyjuk, hogy a nyugdíjasokat megtévesszék, és velük fizettessék meg a kormány rossz döntéseinek árát!” – áll a Kereszténydemokrata Néppárt szórólapján, amelyet nemsokára a székesfehérvári nyugdíjasokhoz is eljuttatnak. Többek között erről is beszélt Gyóni András az Országalmánál tartott sajtótájékoztatón, a KDNP városi vezetősége nevében.

Bár a meghívó szerint a sajtó képviselőit a „szegény nyugdíjasokat ért sérelmekről” akarta a KDNP tájékoztatni, más fontos téma is előtérbe került, amellyel kapcsolatban a KDNP állást foglalt. Az egyik a közös bizottsági ülés az egyház kiegészítő normatíváiról szólt.

Az ÁSZ jelentése alapján 2,7 milliárd forint illeti meg az egyházakat. Gyóni András felidézte, hogy a KDNP elnöke három célt fogalmazott meg a bizottsági ülés kapcsán: 1. A Kormány tartsa be a hatályos törvényeket. 2. Tartsa be az ÁSZ jelentését és 3. Fizesse vissza a 2,7 milliárd forintot (ami egyébként a Ciszterci Szent István Gimnázium esetében 20-25 millió forintot jelentene!)

A másik téma: a KDNP szerint támogatni kell a második gyermek megszületését a családba. „Hetedik évébe lépett a szocialista kormányzás hazánkban.” – mondta Gyóni András –„Statisztikák szerint a nők 6 %-a dolgozik részmunkaidőben - szemben az Európai Uniós, 30 %-os átlaggal. Ne rajtunk kérje számon Budai Bernadett, hogy mi a programunk, hanem ők nézzék meg, hogy mint tettek, illetve mit nem tettek meg például ezzel kapcsolatban!”

Image
Fotó. Temesvári Márta
 

A harmadik probléma pedig, amely talán a legégetőbb: a nyugdíjasok helyzete. Gyóni András kifejtette: „A KDNP az egyik legszociálisabban érzékeny párt. A Magyar Szocialista Párt tevékenységéből a szociális dolgok erőteljesen hiányoznak. Így a KDNP igyekszik ezekben a témákba megfelelő javaslatokat adni - természetesen a Fidesszel szövetségben. Soltész Miklós vezetésével nemsokára egy kisebb kampányt indítunk, mert nem hagyjuk, hogy a nyugdíjasokat megtévesszék, és velük fizettessék meg a kormány rossz döntéseinek az árát!”

Gyóni András elmondta továbbá: A kormány elhibázott gazdaságpolitikája és a megszorítások miatt az elmúlt évben a nyugdíjasok átlagosan 30.000 forinttal kaptak kevesebb nyugdíjat, mint amennyi járt volna nekik. A korány saját, rossz döntéseinek árát az amúgy is nehéz helyzetben lévő nyugdíjasokkal fizettetik meg. A KDNP vissza akarja adni a nyugdíjasoknak azt, amit a Gyurcsány-kormány elvett tőlük. Ennek érdekében a KDNP képviselőcsoportja határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé. Azt kezdeményezik, hogy a kormány fizesse vissza a nyugdíjasoknak azt a 30.000 forintot, amit elvett tőlük.

Gyurcsán Ferenc 2008.június 5-én, az Idősügyi Tanácsban bevallotta: „2007-ben… csökkent a nyugdíjak reálértéke. Ez igaz.” Ezért szeretné a KDNP eljuttatni a háztartásokba, a nyugdíjasokhoz ezt az üzenetet, hogy mindenki gondolja végig, hogy mit kapott az elmúlt években, hogyan alakultak a nyugdíjaik reálértékei, és senkit se tévesszen meg a kormány erőteljes propagandája.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."