Nemzetközi Ökumenikus és Biblikus Szimpózium
Írta: Közlemény - Székesfehérvári Egyházmegye   
2008. június 22.

A magyarországi történelmi egyházak által meghirdetett Biblia éve lassan félidejéhez érkezik, és ha talán az értékelés még korai is lenne, helyzetértékelésre mindenképpen vállalkozhatunk: a gondolat „átment”, megragadta sokak fantáziáját és áthatotta a keresztény felekezetek gyülekezeteit, egyházközségeit, intézményeit és felelős magánszemélyeit.

Az ország legkülönfélébb településein hallunk Biblia éve programokról, előadásokról, kiállításokról, felolvasó-estekről, hangversenyekről, Biblia-megáldásról, sőt, néha egészen formabontó, műfaji kategóriák közé nehezen beilleszthető kezdeményezésekről. Plébániák, gyülekezetek százai érezték úgy már eddig is, hogy a maguk eszközeivel hozzá tudnak tenni valamit ahhoz a nagy szellemi és lelki „kirakójátékhoz”, amely a Biblia éve 2008-ban Magyarországon.

A szervezők mindig is hangsúlyozták, hogy a Biblia éve lényege ezekben a helyi kezdeményezésekben rejlik. Ugyanakkor azt is érzékeltetni szeretnénk, hogy a Biblia éve egyszersmind történelmi jelentőségű ökumenikus összefogás is Magyarországon: nem volt még olyan, hogy katolikusok és protestánsok, ortodoxok és kisegyházak azonos témához kapcsolódva (ha nem is teljesen egyformán persze) ünnepeltek végig egy egész esztendőt. Ennek az érzékeltetéséhez pedig szükség van olyan „központi” eseményekre, amelyekben fel tudjuk mutatni, hogy a gyakorlati összefogás és együttműködés nem csak a helyi szinteken lehetséges, hanem a „legmagasabb” szinten is.

A keresztény egyházak vezetői ugyanis nem csupán szépen hangzó kijelentéseket tesznek ritka és emelkedett pillanatokban, a gyakorlati megvalósulást mintegy rábízva arra, hogy egy-egy településen éppen milyen viszonyban vannak egymással a felekezetek és a lelkipásztorok, hanem gyakorlati példát is adnak: együtt, közös erővel meg lehet rendezni olyan programokat, amelyeken fel tudjuk mutatni a Biblia éve gondolat erejét.

A Biblia-év első ilyen központi eseménye az esztergomi Szent Adalbert Képzési, Lelkiségi és Konferencia Központban 2008. június 23-26. között megrendezésre kerülő Nemzetközi Ökumenikus és Biblikus Szimpózium lesz.

A teljes program megtekinthető: http://www.biblia-tarsulat.hu/biblev/szimpozium.htm