Kinyílt a tér
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 22.

ImageA Városi Képtár – Deák Gyűjtemény „Új magyar művésztelepek, új magyar művészkolóniák” címmel indított kiállítás-sorozatot. Ennek első részében a mezőszemerei Nyílt tér alkotótelep művészei kaptak bemutatkozási lehetőséget. Meghökkentő – művészfilmeket, fotókat, festményeket bemutató – tárlatuk még néhány napon át látható az Oskola utcai galériában.

Bukta Imre és Kónya Réka 2001 óta minden szeptemberben megszervezik az alkotótábort, amelyről Készman József így ír a művésztelep 2005. évi katalógusában: " Mezőszemere immár jó néhány éve beírta nevét a magyar művészeti színtér vendégkönyvébe. Nemcsak Bukta születési helyére gondolhatunk életrajzában, hanem arra a szellemiségre, amely a hetvenes-nyolcvanas évektől új színt hozott a hazai művészet kicsiny "világfalujába". Radikálisan újszerű volt, ahogyan Bukta előnyt kovácsolt hátrányából, hogy éppen ezt az életvilágot tematizálta munkáiban "

Bukta Imre úgy véli: " A művésztelep ügyel arra, hogy az alkotók a képzőművészet nagy parkjának különböző ösvényeiről érkezzenek a festészettől a filmig, vagy a filmtől a festészetig."

 Image

Ennek megfelelően a „Nyílt tér” – kiállítás többféle műfajban nyújt maradandó élményt. Az egyik videofilmen például a víz és a kéz egymásra simulása kapja a főszerepet, egy másikban „Leesik” – címszóval különböző tárgyak zuhannak alá újabb és újabb helyszíneken, a legötletesebb pedig talán két egymás mellé elhelyezett képernyő: mindegyiken egy kötött anyag látható, az egyiken „Van még idő” felirat, a másikon „Nincs már idő”, s ennek megfelelően bomlik le a fonál, ha múlik az idő, s vele egyidőben „kötődnek” a másik anyagon a megszerzett idő-pillanatok…

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."