Mikulás helyett rendőrök ajándékoztak
Írta: Temesvári Márta   
2009. december 06.

ImageMikulás Napi szaloncukor- és virgácsosztásos bűnmegelőzési akciót szervezett a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a megyében lévő valamennyi rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadóival közösen, a gépkocsi-feltörések visszaszorítása érdekében. A kampány a fejér megyei városok, települések nagyáruházainak parkolóiban zajlott, amire a szaloncukrokat és a virgácsokat az adott üzletek ajánlották fel.

 

Németh – Kész Mónika rendőr-századostól, a FM RFK szóvivőjétől megtudtuk, hogy azok az autósok, akik értékeket hagytak gépkocsijukban, virgácsot, míg akik üresen hagyták hátra az utasteret, azok szaloncukrot kaptak.

 

Image
.

A bűnmegelőzési előadók mellett, egyenruhás járőrök, polgárőrök, valamint Székesfehérváron az Árpád Szakképző Iskola rendészeti tagozatos diákjai is részt vettek az akcióban.

 

Image
.

„A kampány célja az ünnepek előtti bevásárlás során arra való rávilágítás, hogy saját magunk is tehetünk az ellen, hogy ne váljunk bűncselekmény áldozatává.” – nyilatkozta honlapunknak Németh-Kész Mónika – „Kis odafigyeléssel ugyanis sok lopás, gépkocsifeltörés megelőzhető lenne. Amennyiben nem hagyjuk értékeinket, vagy esetleg a már megvásárolt ajándékokat az autónk utasterében, akkor az nem szúr szemet a bűnelkövetőknek.”

 

Image
.

A bűnmegelőzési szakemberek azt tanácsolják, hogy az adventi bevásárlások alkalmával mindenki legyen körültekintőbb, óvatosabb! A tolvajok ugyanis még a karácsonyra sincsenek tekintettel. Vegyük ezt figyelembe!

Image
Fotó: FM RFK

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."