Egy gól döntött a Linz javára |
Írta: Andics Gábor | |||||
2009. december 19. | |||||
A Sapa Fehérvár AV19 kiegyenlített mérkőzést vívott a nagyszerű játékosokból álló Linz otthonában, ám a befejező harmadban a hazaiak be tudták vinni a győztes találatot. - Nagy lelkesedéssel kezdett mindkét csapat, és ebből a hazaiak jöttek ki jobban: Matthiasson a 9. percben Purdie átadását vágta Satosaari mögé (1-0). Három perc múlva újra hatalmas helyzetbe került a svéd csatár, de ezúttal elhibázta a lehetőséget. A mieink viszont könyörtelenül kihasználták az első emberelőnyüket: Ladányitól Bornhammar elé került a pakk, akinek a lövését nem védhette Westlund (1-1).
A középső felvonásban jópár ígéretes gólhelyzetet kialakított a Sapa Fehérvár, de sem Vas Márton, sem Palkovics, sem Ackeström nem tudta vezetéshez juttatni a kék-fehéreket. A szünet előtt Palkovics került újfent közel a gólhoz, ám bombája a vason csattant. A kihagyott helyzeteknek nagy ára lett, a harmadik harmadban Matthiasson ugyanis ismét mattolta finn kapusunkat (2-1), és erre a találatára már nem tudtunk válaszolni. Így hiába játszott jól a Sapa Fehérvár, sajnos ezúttal pont nélkül kell hazatérniük a fiúknak. EHC Linz - Sapa Fehérvár AV19 2-1 (1-1, 0-0, 1-0)
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |