Nyugdíjasok, nyeregbe!
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 25.

ImageMárton Zoltán, az Esélyek Háza igazgatója, és az Asztalos Sándor Emlékverseny – Bau-Systeme ’92 Kupa – Szenior OB szervezői sajtótájékoztatót tartottak a Hiemer-házban. A június 29-én, Isztiméren megrendezésre kerülő kerékpárversenyek az ARISZ és az Esélyek Háza támogatásával valósulnak meg.

Sebestyén Zoltán, a Bau-System ’92 Kft. kereskedelmi igazgatója elmondta: Székesfehérvár sportos város, ám a kerékpározás egy kicsit kiszorult a sport palettájáról. Ezért a szervezők szeretnék egy kicsit visszahozni a köztudatba, rávilágítani arra, hogy milyen kiváló kikapcsolódási formát jelent az egész család számára.

A Szenior Országúti Bajnokságot egyben Asztalos Sándor emlékének is ajánlják, aki magyar bajnok volt, s 2005-ben, 53 évesen, tragikus módon, a kerékpárján halt meg.

Image
Fotó: Temesvári Márta

A versenyen kizárólag amatőrök vehetnek részt a következő kategóriákban:

- Szenior I. 40-49 évesek

- Szenior II. 50-59 évesek

- Szenior III. 60 év felettiek

Nők: két korosztályban:

- 35 éves korig

- és felette

A verseny június 29-én, vasárnap, 10 órakor indul Isztimérről. A verseny útvonala: Isztimér – Gúttamási (2,5 km) – Gúttamási körök (Gúttamási-Fehérvárcsurgó-Kincsesbánya-Gúttamási) - Isztimér Jelentkezni a helyszínen lehet.

A sajtótájékoztatón elhangzott továbbá, hogy mindenkinek fontos a megmérettetés, s a sportban különösképp meghatározó a vetélkedés, amikor tudjuk, hogy bizonyos cél elérésekor jutalom vár ránk. Ez nagyobb motiváltságot eredményez, s az idősebb korosztályt is megmozgathatja. – Reméljük, hogy most is így lesz!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."