Virtualitás és művészet
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 25.

ImageVécsei Júlia, Eike, Horváth Tibor és Várnagyi Gyula alkotásaiból nyílt kiállítás Székesfehérváron, a Volksbank Galériában. A „Talált házak” című tárlaton fotografikák, rajzok, festmények, s egy kisfilm várja a látogatókat, akik már megszokhatták, hogy ehelyütt mindig kortárs művészek kapnak bemutatkozási lehetőséget, s teret ahhoz, hogy különleges munkáikat ötvözve valóban egyedi kompozíciókat hozzanak létre.

A kiállításon Lehrner Lóránt, a Volskbank székesfehérvári fiókvezetője kalauzolta végig szerkesztőségünket, s elmondta, hogy a kiállításon két művészgenerációba tartozó alkotók adnak értelmezést az intermediális művészet által feltett kérdésekre. A Volksbank Galériában látható alkotások az ember, a művészet és a társadalom által felszínre hozott felvetések kapcsán folytatnak párbeszédet a közönséggel.

Image
Fotó. Temesvári Márta

A magyar képzőművészet egyik legemblematikusabb alkotója, Várnai Gyula - aki előszeretettel használati tárgyakat installációihoz -, most több fotografikával is készült (némelyik évekkel ezelőtt készült, például a „3D könyvóra”), valamint egy óriási képregényt is elhelyezett a galéria falán „De legyen nekünk a művészet” címmel, s „Talált képregény-részlet Eric Satie, Paul Valéry és Claes Oldenburg az epigonizmusról szóló írásait felhasználó szerkesztett dialógussal” –magyarázattal ellátva. E művön ugyanis a párbeszédek nem sorrendben követik egymást, hanem a képekkel együtt összekeverednek, így egy egészen más értelmezést nyer az eredeti mondanivaló.

Rajta kívül még Horváth Tibor „Pink Thing” kisfilmje is nagyon érdekes, amelyben rózsaszín inget viselő férfiak tűnnek fel és –el mutatván, hogy az alkotó méltán végzett kiváló eredménnyel a Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán, hiszen vizuális nyelve mindenki számára érthető, s közben túlmutat a jelen korlátain.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."