Flóra ünnepét, a tavaszt köszöntik május elsejétől a táci Gorsiumban
Írta: Vakler Lajos   
2008. május 01.

ImageA Gorsium régészeti park alapításának 50. esztendejében színes és változatos programokra várják az érdeklődőket.

Image
Fotó: Simon Erika
A Flóra – ünnep már Kr. e. 238-ban is a legjelentősebb tavaszköszöntő volt az antik Rómában. Gorsium – Herculia feltárásai folyamatosak. Dr. Fitz Jenő professzor, Gorsium atyja, fél évszázada foglalkozik Kárpát medence legnagyobb régészeti feltárásával.

A jubileumon, csütörtöktől vasárnapig, 9 – 17 óráig; mediterrán dísz – és haszonnövények, szárazvirágok, délszaki fűszerek és gyógynövények, olajok kiállítására és vásárára kerül sor. A látogatók megismerkedhetnek az ókori Rómát idéző receptek alapján készült méz és méztermékekkel, illetve az ókorban használt - fazekas, bőr, ötvös, kovács és fa - munkákkal. A rendezők figyeltek arra is, hogy a legkisebbek, óvodások és kis általános iskolások is jól érezhessék magukat, Gyermekuralom címmel játékos gyermekfoglalkozások, ókori gyermekjátékok és kézműves foglalkozások várják őket és szüleiket.

A Familia Gladiatoria a Teut Os és a Szabad Színészek Társaságának előadásában, szombaton és vasárnap 11 órakor bepillantást nyerhetünk Gorsium alapításába és szembesülhetünk fénykorával. Természetesen nem maradhat el a szabadtéri színpadon az a bemutató sem, amelyet idén is Pécsi Ildikó Kossuth - díjas, érdemes, kiváló művész rendezett és alkalmazott színpadra.

A Floralia egyik csúcspontján ezúttal Aristophanes: A nőuralom című komédiáját láthatjuk, Arany János fordításában. A darab, a görög komédia írás legjelentősebb képviselőjének igazi gyöngyszeme. A komédiát kiváló színészek tolmácsolásában láthatjuk, a főszerepeket Gregor Bernadett, Tahi Tóth László, Harsányi Gábor, Bregyán Péter és Maros Gábor alakítja.

Image
Fotó: Simon Erika

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."