Megtörtént az, amire senki sem tett volna. Nem, nem arra gondolok, hogy győzedelmeskedett a MÁV – hiszen „állítólag” csak hozták a kötelezőt –, hanem arra célzok, ahogyan és amilyen mellékkörülmények között nyert a „hosszúhétvége” alatt. Hat, viszonylag könnyed szettet húztak be zsinórban, két meccs alatt nem vesztettek játszmát! Kellett már ez a fajta siker, hiszen a tehetséges fehérvári lányokban benne van és benne volt erre a lehetőség. Felbátorodtak, végre.

Szerencsére, Fésüs edző nagyon bölcsen készítette fel csapatát erre a két tétmeccsre, érezte, érezték ezek súlyát, nem puszta véletlen tehát, hogy így sikerült szerepelniük.

Kifigyelték ellenfeleiket, taktikáztak, stratégiát gyártottak – s cseréltek, ha kellett. Tiszta, sportszerű eszközökkel, a pályán és nem a pálya mellett vívták meg a harcot, – ahogyan ígérték – semmi kétség! Ezért nagyszerű ez a(z egyébként még korántsem lezárt) sorozat!

Hogyan kevert ki a soha meg nem értett, nagy Művész, az Élet pont kékeslilát tegnap kora este, egy kaján karlendítéssel mindnyájunk „saját színű” vásznaira? Olvasson csak tovább, máris elmesélem:

Sajnos, késésben voltam, mivel egy autó lerobbanása után tömegközlekedéssel voltam kénytelen megközelíteni a csarnokot. Egy idős néni irányított el, aki mint kiderült, 56’ óta újpesti „drukkernek” vallja magát… jobb és kellemesebb kísérőt nem is találhattam volna. Ráadásul volt dolgozója az egykori Közlekedési Vállalatnak, úgyhogy még csak félre sem irányított.

Mondhatni, pont a zenitpontra érkeztem be, a második szett elejére. A MÁV az elsőt megnyerte, viszont a másodikban 10:3-at mutatott az eredményjelző, rosszul álltak. Lehelyezkedtem Dévényi elnök mellé, és lélegzetvisszafojtva, nagyon szurkolva biztattuk egymást: „Ezt még fel lehet ám hozni!”

Nem sokkal ezt követően esett meg az, amire nem számítottam. Győzött a sport, még a találkozó alatt! Ugyanis szóba elegyedtünk ezen izgalmas játszma közben a helyi főrendezővel. Hellyel, gondolataival, barátságosságával, kézfogásával kínált minket egy „lila srác”, minket, az „idegeneket”, a „hajó kapitányát és egy kék tengerészt”. Néztünk, kommentáltunk – a „háborgó vizek” mellett – Tibi bá’ mesélt. Családias módra. Dicsértük a dicsérendőt, szidtuk a szidandót, csapatot nem is nézve. Szinte mondván; ma ne válogassunk. Tisztán kihallottam egy echte pesti szájból: Tyű, ez szép. Pedig mávos kéz ütötte. Tényleg az volt, „édes” volt füleimnek a spontán, az őszintén szép; a „szembe dicséret”.

A Fésüs-alakulat „kerekei” ez úttal olajozottan működtek, meglepték ellenfeleiket különösen jó sáncaikkal, letámadásaikkal, s miután kifigyelték gyengéiket, oda összpontosítottak, profi módon rájuk erőltették magukat, akaratukat. Így a második szettet kivéve nem is ütközhettek kifejezetten nagy ellenállásba, habár a játék képe eléggé kiegyenlítettnek mutatkozott sok tekintetben, mondhatjuk, hogy nem hiába volt, izgalmas pillanatoknak is szemtanúja lehetett a kilátogató, nem az első percben dőlt el!

Ma este tehát kettős csodát láttunk. Egyrészt, egy szénszemű, erős, hamujából táplálkozni s újjáéledni tudó „főnixmadarat”, ez a látvány fűtötte be az egyébként – sajnálatosan kis nézőszámú (~50) csarnokot, a MÁV Kék Vonatát, mindnyájunk szívét, előhozva a másik csodát, a békés és igazi, nagybetűs Sportot. „Mert mi nem akarunk belefolyni kisstílű vitákba. Mi is játszani szeretünk!” – idézem szó szerint az UTE technikai igazgatóját.

Köszönjük fehérvári lányok, köszönjük az „utazást”, az estét széppé tenni törekvő, békés pesti magnak (a „Kékeslila Madárnak”) – hivatalos UTE vezetésnek –, remek vendéglátóinknak pedig szintén kívánunk jó folytatást.

Ezért volt unikum ez az este, nem elsősorban a kiugró teljesítmények miatt. Mert meg kell néha állnunk egy-egy megbékélésre, szemtől szembe kerülni Életpályáink egymásba érő oldalvonalainál, felismerni, hogy így is lehet, így is kell, mindig így lenne érdemes. Mert végül csak összekacsintott titokban a kék és a lila szempár. Két rivális, önmagával, sokakkal, sokat küzdő Klub.

Efféle szavakkal búcsúzkodtunk egymástól; a szintén ifjú, helyi Rendező kolléga és jómagam. Csak akarni, hogy az emberség, az ember előbújjon, megmaradjon, példát adjon. Így legyen. A Küzdelem egymás ellen, de együtt, a csodáért. Így legyen.

Hajrá Kékek, Hajrá Lilák, Hajrá Sport!

Eredmény: Újpesti TE – MÁV Előre SC 0:3 (-22, -21, -17)

Edzői értékelések:

Ratimorszky Károly:

Túl kellene lendülnünk néhány kisebb problémán. Az első két szettben egyenlő ellenfelek voltunk, azt gondolom, a második szettben 10:3-nál már félig miénk volt a szett… Viszont, olyan alapvető hibákat vétettünk. Ellenfelünknek semmi mást nem kellett tennie, csak átdobnia a labdát, mi pedig benyeltük. Ha ezeket a hibákat kijavítjuk, akkor nem lesz semmi probléma. Most viszont, ez beragadás a mérkőzésünkbe került. A 0:3 miatt keserű a szánk íze, nem tudunk mit csinálni… Megpróbáljuk, küzdünk, csináljuk, most már csak a továbbiakra készülünk, remélem, hogy nem fogunk elbukni és megtarthatjuk tagságunkat.

Fésüs Irén:

Csak meg ne szakadjon ez a jó sorozat! Így kell folytatni! Már rég ezt kellett volna… Remélhetőleg, szépen beérik az a sok munka, az elmúlt hetek készülete. Már nyugodtabbak vagyunk, bár még van hova fejlődni, nem lehetünk teljesen felszabadultak, bármi is legyen az állás, küzdünk tovább! Kellenek a nagyszerű eredmények. Kell, hogy zavarba tudjuk hozni jobbnál-jobb ellenfeleinket, hogy ne csak a véletlennek köszönhessük a meccset, kell, hogy komolyan vegyenek bennünket…, ezért sok effélét szeretnénk produkálni, folyamatosan!