Pálffy Györgyöt javasolják városgondnoknak
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 28.

ImageA Városfejlesztési Bizottság legutóbbi ülésén döntött arról, hogy kit javasol majd a Közgyűlésnek a nyugdíjba vonuló Szakonyi László, Székesfehérvár legutóbbi városgondnoka helyére. A szavazás során kiderült: a Bizottság többsége Pálffy Györgyöt tartja a legalkalmasabbnak az említett pozícióra.

A Városfejlesztési Bizottság ülésén számtalan feladatról és megoldásukról döntöttek az illetékesek – többek között az intézmények felújításaira vonatkozó közbeszerzések és azok eredményhirdetése is terítékre került -, a leglényegesebb napirendi pont pedig a Városgondnokság vezetőjének kiválasztása volt.

A kiírt határidőig ketten nyújtották be pályázatukat a városgondnoki széket megcélozva: Zákányi Tamás, a jelenlegi megbízott városgondnok (műszaki vezető), valamint Pálffy György, aki korábban a Városgondnokságnál dolgozott.

Image
Fotó: Temesvári Márta
 

Horváth Miklós Csaba Városüzemeltetési és sportpolitikai tanácsnok elmondta: a Városfejlesztési Bizottság javaslata szükséges ahhoz, hogy a Közgyűlés elé kerüljön tárgyalásra e téma (augusztusban vagy szeptemberben – az időpontról a Hivatal dönt majd).

A tizenegy fős Bizottságból az ülésen tízen voltak jelen, akik szavaztak a jelölteket illetően. Zákányi Tamás 4 igen és 6 tartózkodást kapott, Pálffy György pedig 6 igent és 4 tartózkodást, így az ő pályázatát javasolják majd elfogadásra. Amíg a Közgyűlésben nem kerül napirendre e kérdés, továbbra is Zákányi Tamás látja el a városgondnoki teendőket.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."