Jótékonysági est a támogatásra szoruló anyák és gyermekeik számára
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 30.

ImageA Székesfehérvári Egyházmegye fenntartása alá tartozó LEA Családok Átmeneti Otthona javára jótékonysági estet tartanak a csákvári templomban július 4-én, 18 órás kezdettel. Ennek során az egyik díszvendég, Dr. Papp Lajos szívsebész professzor előadását is hallhatják az érdeklődők. A programon részt vesz egyházmegyénk püspöke, Spányi Antal.

A Lea Otthon Családok Átmeneti Otthona 2008. január 1-től tartozik a Székesfehérvári Egyházmegye fennhatósága alá. Az erről szóló megállapodást Spányi Antal megyéspüspök és a Leány, Anya, Gyermekalapítvány elnöke, Bedő Eleonóra még tavaly novemberben írta alá.

A együttműködés előzményei: a Székesfehérvári Püspökség és az egyházmegyénk területén működő LEA közhasznú alapítvány 2005 márciusában együttműködési megállapodást kötött azzal a céllal, hogy a fiatal, egyedülálló, hátrányos helyzetű, szociális válsághelyzetben lévő, vagy a gyermekük felnevelésére még nem kész anyákat megsegítsék, s minden megfogant magzat világra jöhessen. Az egyház ugyanis nemcsak beszél a szexuális erkölcsről és az élethez való jogról, hanem tenni is kész azok megvalósításáért. Évente ugyanis 74.000 fiatal lány és gyermeke érintett potenciális krízisterhességben. Több tízezer kisbaba születik leányanyákhoz, s a fiatal lányok abortuszainak száma elérti a 17.000-t.

A Püspökség azt szeretné, hogy a gyermekek ne kerüljenek állami gondozásba csupán a nem megfelelő szociális vagy anyagi okokra hivatkozva, s a halmozottan hátrányos helyzetű fiatal nők kapjanak lehetőséget a társadalomba való beilleszkedéshez. Ezen kívül fontos megemlíteni azokat a nőket is, akik a családon belüli atrocitás, bántalmazás szenvedő alanyai. Az Otthon létrejöttével ők is védelmet élvezhetnek.

A LEA-hoz fordulhatnak továbbá az áldott állapotban lévő, fedél nélkül maradt lányok, akiket nemcsak befogadnak másfél éves időtartalomra, hanem segítik őket, hogy majd érett anyagként helyt tudjanak állni az intézményen kívül is. Azzal, hogy januártól a Székesfehérvári Egyházmegye lett a LEA fenntartója, már nemcsak lélekben állnak ki mellettük, hanem komoly anyagi támogatást is nyújtanak számukra, amire igen nagy szükségük van a szűkös állami normatívák mellett.

Hogyha pedig Önök is segíteni szeretnének, akkor látogassanak el július 4-én Csákvárra, s vegyenek részt a LEA javára szervezett rendezvényen!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."