Korrupciós lexikon és Fiatalok Magyarországa
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 01.

ImageA Fidelitas Országos Választmánya által elfogadott vitairat-tervezetről, valamint a szocialista-szabaddemokrata korrupciós lexikonként is felfogható, tényfeltáró honlap létrejöttéről tartott sajtótájékoztatót Balogh Gergely, a Fidelitas alelnöke, az Országos Választmány tagja.

 

Balogh Gergely elmondta: a Fidelitas májusban tartotta két napos Országos Választmányát Veszprémben. E gyűlésen elfogadtak egy vitairat-tervezetet, amely címe: „A fiatalok Magyarországa - együtt a közös sikerért”. Jelenleg ugyan ez csak egy vitairat, de őszre remélhetőleg már egy kibontott, és kidolgozott programot takar majd, ami alapját képezheti egy ifjúsági törvénynek. Folytatása szeptemberben várható: a Fidelitas valószínűleg egy Országos Választmányt rendez országhatárainkon túl is.

Image
Fotó: Temesvári Márta
 

A másik dolog pedig, amit Balogh Gergely nagyon fontosnak tart, hogy elkezdte működését a www.korrupedia.hu című honlap, amely megszervezésében és támogatásában a Fidelitas Országos Elnöksége is részt vett. Ez egyfajta szocialista-szabaddemokrata korrupciós lexikon, amely szerkesztői áltanulmányokkal, áron alul értékesített ingatlanokkal, közbeszerzésekkel és minden olyan „furcsa” esettel foglalkoznak, amely adott esetben kibogozható szálként jeleníthető meg 2010-ben.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."