SZENZÁCIÓS GYŐZELEM BÉCSBEN!
Írta: Andics Gábor   
2010. február 22.

ImageA Sapa Fehérvár AV19 egy hallatlan izgalmas mérkőzésen, hosszabbításban legyőzte a Vienna Capitals csapatát - elképesztő, leírhatatlan meccs volt! - Eljött a történelmi pillanat, vasárnap este megkezdte szereplését az EBEL-rájátszásában a Sapa Fehérvár AV19. Mintegy 300 drukker kísérte el Bécsbe a mieinket, így fantasztikus hangulatban indult útjára a korong. A játékvezetők érdekes felfogása már az első percben egyértelművé válhatott mindenki számára: Feketét egy páros kiállítás alkalmával még 10 perc fegyelmivel is büntették.

 

Óvatos mezőnyjátékkal indult amúgy a találkozó, nem rontott a vendégeknek a Capitals. Egy-egy kimaradt fórt jegyezhettünk fel mindkét oldalon - a kapuk nem forogtak túl sokat veszélyben. A játékrész derekán Horváth állt ki fogásért, de ezt is megúsztuk. Kiegészülésünk után nem sokkal Sofron iramodott meg a jobb oldalon, lövése átperdült Cassivi vállán - centiméterekkel a kapu mellé.

A másik oldalon több szerencséje volt a támadóknak: Satosaari pompás védése után hamarabb eszméltek, mint hátvédeink: Rotter begyűjtötte a pakkot, befordult a kapu elé és átcsúsztatta a játékszert Satosaari lábai között (1-0). Nem sokon múlt, hogy még a szünet előtt tovább nőjön a hazai előny, emberhátrányban a gólvonalról sikerült kikanalaznunk egy bécsi lövést. Összességében biztató teljesítményt nyújtott a Sapa Fehérvár az első harmadban, teljesen nyitott volt a meccs. A középső felvonásban egyre többször kezdtek minket kiszórni a bírók - ezek között volt jópár elkerülhető szabálytalanság is, de néha bizony még az osztrák szurkolók sem egészen tudták, hogy miért is emelkedik a sporik karja a magasba.

Amikor viszont történetesen 5-5 ellen játszottunk, Vas Márton jutott lövéshez a bal oldalon, korongja pedig lézerpontossággal vágódott Cassivi válla fölött a rövid sarokba (1-1). A 27. percben rövidzárlat állt be a védelmünkben: a büntetőpadról visszatérő Bootlandra senki nem figyelt, így egyedül törhetett kapunkra. A kétségbeeseetten visszaérő Ladányi visszahúzta: büntető! A rávezetésnek David Rodman készülődött neki, és nem is hibázta el (2-1).

Szerencsére hamar érkezett a válaszunk: éppen David Rodman volt kiállítva, amikor remekül felálltunk a támadóharmadban. Tokaji a kékről óriási lövét eresztett meg, ebbe Palkovics szenzációsan ért bele, Cassivinek esélyt sem hagyva (2-2). Alig-alig figyelhettünk 5-5 elleni játékot a szünetig, hol egyik, hol másik csapatból állítottak ki a meglehetősen szigorú játékvezetők. A pihenőig azonban nem változott az állás. Bár mezőnyfölényben voltak a hazaiak, igazságos döntetlennel mehettek kifújni magukat a felek. A befejező húsz perc egészen elképesztően alakult. Két kivédekezett emberhátrány és egy kihagyott emberelőny vezette fel az eseményeket.

A 49. percben egy borzalmas bécsi lövés okozott hatalmas veszélyt, így lett ugyanis jó a középen ácsorgó sárga mezes centernek, aki bődületes kapuvasat ütött. Egy perc múlva aztán elindult a kiállításlavina. Rövid idő leforgása alatt öt kisbüntetést kaptunk, ami 4:46 kettős emberhátrányt jelentett! Elképesztő helyzet, ezen a szinten szinte kivédekezhetetlen. Ám a Sapa Fehérvár AV19 hokisai véghez vitték a lehetetlent, hihetetlen küzdőszellemmel és emberfeletti kapusteljesítménnyel átvészelték ezt az időszakot. Nem hittek a szemüknek a nézők, ilyet még a sokat próbált drukkerek sem pipáltak.

Két perccel a harmad vége előtt újabb döbbenetes bécsi kapuvas borzolta a vendégszurkolók kedélyét - ám következhetett a hosszabbtás! Kifacsartan, fáradtan álltak oda a felek a ráadás húsz percére, különösen a mieinkből vett ki sokat a temérdek emberhátrány. Ráadásul ismét csak minket láttak szabálytalannak a sporik: Martz állt ki két percre. A bécsiek össztűz alá vették a kapunkat, de Satosaari továbbra is ihletetten védett. Aztán eljött az 66. perc: David Rodman állt ki két percre, Palkovics remek passzt kapott, és a kék vonal közeléből irtózatos nagy gólt lőtt Cassivi kapujába (2-3)!

Egy emberként ugrott egymás nyakába a fehérvári tábor: idegenben legyőztük a Vienna Capitalst!! Összesítésben a párharc állása 1-0 a Sapa Fehérvár AV19 javára, folytatás kedden 19:15-kor Székesfehérvárott.

Vienna Capitals - Sapa Fehérvár AV19 2-3 (1–0, 1–2, 0–0, 0–1) – hosszabbítás után

Bécs, 3300 néző, vezette: Fussi, Tschebull, Kaspar, Sporer (mind osztrák)
Vienna: Cassivi – Bjornlie, Casparsson, ROTTER, Gratton, Lebeau – Kranjc, P. Lakos, Ofner, M. Rodman, D. Rodman – Sarault, Bouchard, Bootland, Selmser, F. Lemieux – Riener, Nageler, C. Draschkowitz, Kraxner
Sapa Fehérvár: SATOSAARI – ANDERSSON, ACKESTRÖM, PALKOVICS, Fekete D., Mihály Á. – ALÉN, BORNHAMMAR, Kovács Cs., Martz, Vas J. – Horváth A., TOKAJI, Kóger, Vas M., Ladányi – Sofron, Nagy G., Benk, Vaszjunyin
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."