Tegnap, nagybőjt első vasárnapján csak a keresztről elmélkedtem: Beléptem életemnek abba a szakaszába, amikor szeretne az ember valami szépet hagyni maga után. Különösen nektek, akikkel lelki, kegyelmi közösségben élek. Mi úgy szoktuk nevezni magunkat, hogy „a kilencórásiak”. Van ennek a templomi közösségnek egy-két olyan kincse, melyet a kagylóban található gyöngyhöz hasonlíthatnék. Ma szeretnék még egyet örökségül hagyni rátok. Ép ma, amikor amúgy is hamúval keresztet rajzolok homlokotokra.

Még országos viszonylatban is kevés pap van, aki minden látogatójának keresztet rajzol a homlokára. Én is úgy örököltem Édesanyámtól ezt a megható családi hagyományt. A megváltó Jézus legnagyobb kincse a kereszt. Oly szorosan összefügg vele,hogy a kereszt jele nélküle nem is létezne a kétezer éves történelmünkben.„Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét”.

Tehát nemcsak az Ő személyével nőtt egybe a kereszt, hanem azt akarja, hogy minden követője is hordja: vegye fel vállára, méghozzá mindennap. Amikor keresztet rajzolok a homlokodra, figyelmeztetlek az Ő szavaira.- De hát honnét vegyem a keresztet? Kegytárgy boltban? Nem, mert azt emberi mivoltunkban is megtalálja mindenki.

A kereszt azonos az élet mindennapi bújával-bajával, a testi, lelki, kegyelmi problémák ránk zúduló tömegével. A kereszt a vízszintes és a függőleges metszőpontja. A vízszintes jelképezi mindazt,ami bárminemű fájdalmat, szenvedést,bajt, megoldhatatlan problémát okoz. A függőleges jelenti a földet és eget összekötő egyenes vonalat:”Mindazonáltal ne az én, hanem a Te akaratod legyen”

A vízszintes és a függőleges metszőpontjában van a keresztre feszített Jézus Krisztus lándzsával átdöfött Szíve.Mindannyiunknak megvan a maga keresztútja, Golgotája. Én azért rajzolom azt a kis jelet a homlokotokra, hogy szenvedéstekből kereszt legyen és feltámadás. Adjátok tovább. Vigyétek magatokkal amolyan kilencórás „végrendeletként”.