"A titkom a megelégedettség"
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 01.

ImageUgrits Tamás irodaigazgató volt a vendég a Szent István Művelődési Ház legutóbbi disputáján. A püspöki tanácsosról általában nem tudnak túl sok személyes dolgot a hívek, mivel inkább a háttérbe húzódik, és minden pillanatban a szolgálatnak él. Ezért is számított olyan különlegesnek az az est, amelyen ő kapta a főszerepet. S nem, mint hivatalban lévő pap, hanem mint ember. Életútja, családi háttere, gondolatai, s persze mindaz, amely munkájának támaszául szolgál, s hivatása felé irányította.

ImageUgrits Tamást valószínűleg nem kell bemutatni a Székesfehérvári Egyházmegye lakóinak. Ő a székesfehérvári püspökség irodaigazgatója, püspöki tanácsos, aki szinte minden katolikus rendezvényen feltűnik, s a püspök által celebrált miséken vezeti a szertartásokat.

Életútját viszont kevesen ismerik, holott még Rómában tanult. Azok viszont, akik ellátogattak a Szent István Művelődési Házban tartott Kis esti disputára néhány nappal ezelőtt, azok több személyes információt is megtudhattak róla.

Például azt, hogy Csákváron nőtt fel, majd a Székesfehérvárra került, ahol a József Attila Gimnáziumban tanult. Hódmezővásárhelyen mérnöki diplomát kapott, majd a katonaság után jelentkezett Budapestre, a központi szemináriumba. 1991-ben szentelték pappá, majd három évre Rómába ment tanulnia Gergely Egyetemre, ahol alapvető teológiából teológiai diplomát szerzett. Tanulmányai végeztével Budakeszin tanított a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban négy éven át – emellett káplán is volt -, majd 1998-ban Székesfehérvárra került, ahol hamarosan rábízták a püspöki iroda vezetését is.

„A papi élet egy szolgálat és nem olyan szolgálat, ami reggel nyolctól délután négy óráig tart.” – mondja – „Ez egy hivatás, amit az ember élni szeretne a nap 24 órájában. Ha valamit csinálok, azt igyekszem úgy csinálni, hogy mások javát szolgálja. Ha pedig magamért teszem, akkor azt oly’ módon, hogy a szolgálatomban hűséges és becsületes maradjak.”

Arra a kérdésre pedig, hogy mi az, ami titkon ott lapul vágyai között, amit még nem tudott megvalósítani az életében, így válaszolt: „Ilyet nem nagyon tudnék mondani. Azt hiszem, a titkom a megelégedettség. Nem magammal, hanem alapvetően azzal, amit végzek. Az élet hozza persze a kihívásokat, amelyeket örömmel fogadok: a megoldandó kérdéseket, s különböző témákat, amiknek utána kell nézni. Éppen ezért soha sem fogalmazódott meg bennem az, hogy többet vagy mást kéne csinálnom, mint amit most is.”

Ugrits Tamás tehát nem akarja, hogy több legyen, vagy, hogy mással foglalkozzon, mint ami jelenleg is a szolgálatába tartozik. Mindig jól érezte magát ott, ahol volt: a gimnáziumban, a főiskolán, a katonaságnál és az egyetemen. Soha nem vágyódott máshova és nem akart soha sem más úton menni, mint amit éppen ráosztott az Úr. Mindenhol, mindenben megtalálja az örömét.

Image