Kölyök bajnokság: A hetedik helyre futottunk be
Írta: Andics Gábor   
2010. március 04.

ImageAhhoz képest, hogy az előző szezonban ezüstérmet ünnepelhetett kölyökcsapatunk, kissé csalódást jelent az idén elért hetedik helyezés, ami elsősorban a helyosztókon történt kisiklások miatt alakult így. Miután a Sapa Fehérvár AV 19 kölyökcsapata az alapszakaszt az ötödik helyen zárta, a középszakaszban a negyedik MAC Népstadion A-val kellett megmérkőznie a két győzelemig tartó ütközetben.

Itt azonban a szerencse ugyancsak elpártolt a mieinktől, hiszen összesítésben 2-0-al a fővárosiak jutottak tovább, bár legyünk igazságosak: a MAC az alapszakaszban is oda-vissza legyőzte Szongoth Kristóf tanítványait, így valahol papírforma-továbbjutás született.  
Ezek után maradt az 5-8. helyért való küzdelem, amely szintén valamelyik fél második győzelméig tartott. Itt a megyei rivális Dunaferr SE ellen kellett játszani kölykeinknek, s a kettős vereség már csak azért is meglepő, mert az alapszakaszban előbb 5-2-re győztünk az újvárosiak ellen, majd a versenybíróság döntése nyomán a „visszavágót” 0-5-el abszolváltuk.
A 7-8. hely megszerzéséért viszont már nem volt pardon: a Sapa Fehérvár AV 19 előbb 7-1-re, majd 4-0-ra ütötte ki az Újpest B csapatát, amelyeknek a jegyzőkönyveivel még adósak vagyunk.
Íme:
KÖLYÖK BAJNOKSÁG, 7-8. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS:
SAPA FEHÉRVÁR AV19 - ÚJPESTI TE B 7-1 (1-0, 3-0, 3-1) – 1-0
Székesfehérvár, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, vezette: Árkovics Miklós, Pál Lajos.
SAPA FEHÉRVÁR AV 19: Bors, Hajdu (kapusok) – Szűts, Kelemen, Nyuli, Orosz, Lencsés, Szabolcs, Baranyai, Jánossy, Szaller, Prácser, Szalai, Szakácsi, Balogh, Lakatos, Szita, Takács. Vezetőedző: Szongoth Kristóf.
ÚJPESTI TE B: Soós (kapus) – Botond, Belcsik, Wende, Váradi, Nagy, Gerencsér, Sarcia, Katona, Zsigmond, Bödök, Sebestyén, Mészáros, Márkus, Czakó, Pintér, Bálint. Vezetőedző: Markó István.
Kiállítások: 45 ill. 45 perc
Gólok:
08:46 1:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: Lakatos Dániel (Nyuli Zsombor)
22:22 2:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: Nyuli Zsombor (Szűts Balázs)
31:04 3:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: Szaller Márk
33:01 4:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: Szabolcs Áron (Prácser Ádám)
40:59 5:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: Nyuli Zsombor (Szaller Márk, Szűts Balázs)
53:46 6:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: Szalai Csongor (Prácser Ádám)
54:36 7:0 Sapa Fehérvár AV19 gól: Lencsés Ákos (Szabolcs Áron)
57:30 7:1 Újpesti TE B gól: Belcsik Bence
KÖLYÖK BAJNOKSÁG, 7-8. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS:
ÚJPESTI TE B - SAPA FEHÉRVÁR AV19 0-4 (0-1, 0-2, 0-1) – 0-2
Újpesti Jégcsarnok, vezette: Sós Zoltán, Gangel László.
ÚJPESTI TE B: Soós (kapus) – Bödök, Botond, Belcsik, Gerencsér, Zsigmond, Sarcia, Nagy, Kováts, Szlépka, Sebestyén, Pintér, Mészáros, Krivi, Bálint, Márkus. Vezetőedző: Mihály Jenő.
SAPA FEHÉRVÁR AV 19: Hajdu (kapus) – Szűts, Kelemen, Nyuli, Szabolcs, Szita, Jánossy, Szaller, Prácser, Balogh, Lakatos, Szakácsi, Antal, Szalai, Mányok, Baranyai, Takács. Vezetőedző: Szongoth Kristóf.
Kiállítások: 8 ill. 22 perc
Gólok:
02:01 0:1 Sapa Fehérvár AV19 gól: Balogh Bence
23:19 0:2 Sapa Fehérvár AV19 gól: Nyuli Zsombor
25:47 0:3 Sapa Fehérvár AV19 gól: Balogh Bence
56:50 0:4 Sapa Fehérvár AV19 gól: Szakácsi Ákos (Lakatos Dániel)
A Sapa Fehérvár AV 19 kölyökcsapatának eredményei, mérlege az alapszakaszban:
Sapa Fehérvár AV19 - Újpesti TE A 4:7 (0:3, 2:3, 2:1)
Sapa Fehérvár AV19 - MAC Népstadion A 3:8 (1:0, 1:4, 1:4)
Sapa Fehérvár AV19 - Újpesti TE B 4:0 (2:0, 1:0, 1:0)
Zalai Titánok - Sapa Fehérvár AV19 8:0 (1:0, 3:0, 4:0)
Sapa Fehérvár AV19 - Dunaferr SE 5:2 (1:1, 1:1, 3:0)
Újpesti TE A - Sapa Fehérvár AV19 5:3 (1:0, 1:2, 3:1)
SC Csíkszereda - Sapa Fehérvár AV19 2:6 (0:0, 1:4, 1:2)
MAC Népstadion A - Sapa Fehérvár AV19 5:2 (0:1, 3:0, 2:1)
Újpesti TE B - Sapa Fehérvár AV19 0:11 (0:4, 0:2, 0:5)
Sapa Fehérvár AV19 - Zalai Titánok 3:4 (1:3, 0:1, 2:0)
Sapa Fehérvár AV19 - SC Csíkszereda 8:4 (1:1, 5:2, 2:1)
Bp. Sztárok SE - Sapa Fehérvár AV19 5:3 (2:1, 1:2, 2:0)
Sapa Fehérvár AV19 - Bp. Sztárok SE 2:2 (0:1, 1:1, 1:0)
Dunaferr SE - Sapa Fehérvár AV19 0:5 versenybíróság
Mérleg: 14 mérkőzés: 6 győzelem, 1 döntetlen, 7 vereség, 60-52 gól, 14 pont, 5. helyezés.
A Sapa Fehérvár AV 19 kölyökcsapatának eredményei a középszakaszban:
MAC Népstadion A - Sapa Fehérvár AV19 3:2 (2:0, 1:1, 0:1) - 1:0
Sapa Fehérvár AV19 - MAC Népstadion A 1:4 (1:1, 0:1, 0:2) - 0:2
Mérleg: 2 mérkőzés: 2 vereség.
5-8. helyért:
Sapa Fehérvár AV19 - Dunaferr SE 1:5 (0:1, 0:3, 1:1) - 0:1
Dunaferr SE - Sapa Fehérvár AV19 6:5 (1:2, 3:0, 2:3) - 2:0
7-8. helyért:
Sapa Fehérvár AV19 - Újpesti TE B 7:1 (1:0, 3:0, 3:1) - 1:0
Újpesti TE B - Sapa Fehérvár AV19 0:4 (0:1, 0:2, 0:1) - 0:2
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."