Útlezárás temetés miatt
Írta: Temesvári Márta   
2010. március 13.

ImageMa, 11 órakor vesznek végső búcsút Schulz István építésztől. A gyászszertartásra a Donát Kápolnához közel ezer főt várnak, akik szeretnék leróni tiszteletüket, ezért forgalomkorlátozásokat vezetnek be. A zárások 10 és 13 óra között lesznek érvényben, az alább látható térkép szerint. Ugyanezen a rajzon szerepelnek a szakiroda által javasolt parkolóhelyek is, amiket a szertartásra érkezők igénybe vehetnek, így a környező kis utcákban nem akadályozzák a forgalmat.

 

„Nagyon fontos, hogy a résztvevők időben érkezzenek, a kijelölt parkolóktól a Donát utcáig a kb. 8-10 perces gyaloglást figyelembe véve.” – mondta honlapunknak Stettler Zsuzsanna sajtóreferens.

Image
.

Kapcsolódó cikkünk:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5445&Itemid=31