Beszélgetés dr. Cser-Palkovics Andrással
Írta: Temesvári Márta   
2010. március 11.

ImageDr. Cser-Palkovics András vendégeskedett tegnap este a Szent István Művelődési Ház „Kis Esti Disputáján”. A népszerű politikussal a Ház igazgatója, Bobory Zoltán beszélgetett, aki nemcsak arra volt kíváncsi, hogy milyen szerepet tölt be a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltje a politikai életben, hanem magánéleti kérdéseket is feltett. Az érdeklődők így megtudhatták, hogy Dr. Cser-Palkovics András boldog házasságban él, két gyermek édesapja, és tőzsgyökeres székesfehérvári.

 

Dr. Cser-Palkovics András életrajza:

Image
.

Image
.

1974-ben születtem Székesfehérváron. Feleségem, Edina történelem-földrajz szakos tanár. Két gyermek szülei vagyunk. Zalán fiúnk 2003-ban, Ágoston fiúnk 2007-ben született. 1993-ban érettségiztem a József Attila Gimnáziumban, majd a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán végeztem tanulmányaimat.

Image
A programon több önkormányzati képviselő is megjelent. Képünkön Östör Annamária képviselő látható, mellette pedig Balogh Gergely, a Fidelitas országos alelnöke
Image
.

Image
Képünkön Gyóni András, a Ciszterci Szent István Gimnázium igazgatója látható, mellette pedig Bertáné Pintér Katalin, a Püspökség szóvivője.

A diploma megszerzése után vállalati jogtanácsosként helyezkedtem el, a munka mellett európai szakjogászi képesítést szereztem a Pécsi Tudományegyetemen. 2002 óta önkormányzati képviselőként dolgozom Fehérváron.

Image
dr. Horváth Miklósné, a Fidesz városi alelnöke

Image
.
 

A Fidelitas országos alelnöke voltam 8 éven keresztül. Jelenleg a Fidesz Elnöki Stábjának helyettes vezetője vagyok. 11 évig versenyszerűen teniszeztem, de a labdarúgás és a jégkoron is közel áll hozzám.

Image
Virágh Ildikó, a Vörösmarty Rádió igazgatója, és Csordás Csilla riporter...

Image
Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke...

Szeretek színházba járni és olvasni. A 2006. évi országgyűlési választásokon Fejér megyei területi listán szereztem mandátumot. 2006. július 17-től a Kulturális és sajtóbizottság, illetve október 9-től a Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság tagja vagyok.

Image
.

Image
Spányi Antal megyés püspök és dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke
 

Aki többet szeretne megtudni a politikusról, illetve figyelemmel szeretné kísérni politikai életét, látogasson el minden nap a www.cserpalkovics.hu weboldalra!

Image
.
Image
Fotó: Temesvári Márta

 

Kapcsolódó cikkünk:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5475&Itemid=1

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."