Ellopták a veszélyre figyelmeztető táblákat |
Írta: Temesvári Márta
|
2010. március 23. |
A Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a múlt héten megkezdte a Velencei-tó vízpótlását, amelynek időszaka alatt a Székesfehérvár-Kisfalud-Dinnyés közötti kerékpárút az M7 autópálya keresztezésében lévő szakaszon víz alá kerül, ezért a kerékpárutat használni tilos. A Városgondnokság a szükséges helyeken az erre felhívó és figyelmeztető táblákat elhelyezte, amelyek nagy részét oszlopokkal együtt ismeretlenek nemrégiben eltulajdonították.
„Ezen táblák pótlása az újragyártás miatt hosszabb időt vesz igénybe, ezért azok kihelyezéséig a Városgondnokság semmilyen felelősséget nem tud vállalni.” – nyilatkozta honlapunknak Mészáros Attila sajtóreferens, aki elmondta, hogy a Városgondnokság az ügyben feljelentést tett a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon.  .
 .
 . |