Kóger István: Az EBEL-hez alázat, hit és munkabírás kell
Írta: Andics Gábor   
2010. március 25.

ImageAranyérmes juniorjaink fantasztikus szereplése nyomán ismét előtérbe került a farmcsapat indítása, akik így az OB I-ben erősödhetnének, s idővel lényegesen nagyobb esélyük lenne bekerülni a Volán EBEL-keretébe. - Többek között erről is beszélt Kóger István, a Sapa Fehérvár AV 19 junior- és ifjúsági csapatának vezetőedzője, akinek a felnőttek másodedzőjeként pontos rálátása van az utánpótlás bajnokságok, az OB I és az EBEL közötti különbségekre.

 

- A juniorok bajnoki címe után ki merem jelenteni, hogy megvan a következő generáció, amelyet technikás játékosok alkotnak. S alázattal, hittel, munkabírással oda lehet kerülni az EBEL-be. Ehhez persze nagy segítség lenne a farmcsapat elindítása, erről a vezetőség érintőlegesen már tárgyalt is, mert a nagy különbség miatt a juniorból szinte lehetetlen egyből az osztrák bajnokságba csöppeni. Bíztató a vezetőség szándéka, mindenki látja ennek a fontosságát, hiszen hiába edzünk mi keményen, ha a bajnoki mérkőzések nem elég gyorsak. A farmcsapattal pedig nem pofozógépek akarunk lenni az OB I-ben, hanem komoly borsot törnénk a riválisok orra alá. Nem statisztaszerepre készülünk. A cél elérése érdekében április végén egy hetes edzőtábor létrehozásán dolgozunk, ahová olyan tehetséges játékosokat hívnánk meg, akik nem kerülnek a felnőttek közelébe. Gondolok itt több debreceni fiatalra, mert ott nincs is felnőtt csapat. Ebbe a tábora aztán egy-két válogatott játékos személyesen is segíthetné néhány bemutatóval a munkánkat.

Kihagyhatatlan a szakember véleménye az idei bajnoki fináléról, ahol már csak egy győzelem választja el csapatunkat az újabb aranyéremtől.

 - Székesfehérváron most sikerült egy nagyon erős csapatot összehozni, ahol nem is a válogatott gerince, hanem a kilencven százaléka itt játszik. Dicséret illeti a Ferencváros és a Dunaújváros csapatát egyaránt, s bár a jégkorongért élő-haló edzőként rossz ezt kimondani, mégis látszik, hogy a Volánnal a magyar csapatok nincsenek egy súlycsoportban. Más dimenzióról, sebességről és gyorsaságról beszélünk…

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."