Kiszakították a páncélszekrényt - a rendőrök tetten érték őket
Írta: Temesvári Márta   
2010. március 25.

ImageTatabányai ékszerüzlet páncélszekrényét rántotta ki a helyéről egy őt-fős banda, és tették volna fel az általuk használt BMW-re, amikor a Komárom-Esztergom és a Fejér megyei rendőrök, valamint az NNI nyomozói elfogták őket. A lopás kísérlet ügyében a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja a büntetőeljárást szakértők bevonásával. Az elfogott négy férfi és egy nő jelenleg bűnügyi őrizetben van.

 

A Fejér megyei rendőröknek – akik a Közbiztonsági Háló programban nagyobb létszámmal teljesítettek szolgálatot Székesfehérváron – feltűnt egy gyanúsan mozgó, majd nagy sebességgel elhajtó BMW a megyeszékhelyen. Követni kezdték, majd tekintettel arra, hogy a gépkocsi Tatabánya felé vette az irányt, felvették a kapcsolatot a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitánysággal, valamint az NNI-vel.

Németh – Kész Mónika rendőr-százados, a FM RFK szóvivője elmondta honlapunknak, hogy a BMW Tatabánya, Köztársaság úton lévő óra-ékszerüzletnél állt meg, majd az autóban ülők kiszállva a kocsiból befeszítették a bolt bejárati ajtaját, a páncélszekrényre ráerősítettek egy kötelet, és azt az autó segítségével kitépték a helyéről. A két megye rendőrei és az NNI nyomozói ekkor értek a helyszínre, majd akadályozták meg, hogy a csapat elhagyja a helyszínt. Mind az őt főt – négy férfit és egy nőt – elfogták.

Mindegyiküknél házkutatást tartottak a rendőrök, melynek során lefoglalták a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket, valamint az autót is. A csoport által használt BMW-ben a rendőrök egy motoros gyorsvágót is találtak. Vizsgálat tárgyát képezi az is, hogy a társaság által használt BMW, és annak rendszáma honnan származik.

A fejér megyei nyomozók a 37 éves zalaegerszegi, a 24 éves siófoki, valamint a 39 és a 30 éves balatonszabadi férfiakat, és utóbbi kettő 33 éves lánytestvérét jelentős értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás kísérlettel gyanúsítja, de vizsgálja, hogy a csapat összefüggésbe hozható-e az ország különböző területein korábban elkövetett hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésével.

Jelenleg mind az öt elkövető – akik többsége büntetett előéletű - bűnügyi őrizetben van. Előzetes letartóztatásukat a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kezdeményezi az ügyészségen.