Ittas anyuka jogsi nélkül két gyerekkel
Írta: Temesvári Márta   
2010. március 25.

ImageA gárdonyi járőrök „hálójában” akadt fenn az az ittas anyuka, aki bevont vezetői engedéllyel, iratok nélkül két kiskorú gyerekkel közlekedett autójával. A gépkocsiban ülő három éves kisfiú, valamint tíz éves kislány ugyan be voltak kötve, de gyerekülés nem volt az autóban. Az édesanyával szemben ittas járművezetés és kiskorú veszélyeztetése miatt indult büntetőeljárás, valamint több szabálysértés elkövetése miatt is felelnie kell.

 

A nő egy Seat Ibizával közlekedett Gárdonyban. A járőrök a Szabadság út és Posta utca kereszteződésében vonták ellenőrzés alá. – tudtuk meg Németh – Kész Mónika rendőr-századostól, a FM RFK szóvivőjétől, aki elmondta: a gárdonyi hölgy azonban nem tudta magát igazolni, semmilyen irat nem volt nála. Mint kiderült, vezetői engedélyét bevonták. A Székesfehérvári Városi Bíróság 2012. április 21-ig, míg a Győri Városi Bíróság 2012. május 12-ig eltiltotta a vezetéstől.

Az autóban utazott a nő három éves kisfia, valamint tíz éves unokahúga is. A két kiskorú gyermek ugyan be volt kötve, de gyermekülés nem volt az autóban. A nővel szemben a rendőrök alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. Ezt követően állították elő vérvételre, ahol az orvos a klinikai tünetek alapján közepesen ittasnak találta. A 32 éves öt gyerekes gárdonyi családanya ellen ittas járművezetés és kiskorú veszélyeztetése miatt indult büntetőeljárás.

A gyanúsított kihallgatása még kedden délután megtörtént. Ennek során elmondta, hogy mielőtt kocsiba szállt, egy fél doboz alkoholos csokit fogyasztott el, valamint fél liter sört ivott meg. A gyerekekkel boltba és játszótérre tartott, amikor a járőrök megállították. A bűncselekményeken túl a nőnek több szabálysértés miatt is felelnie kell. A rendőrök az asszonyt, akinek négy kiskorú gyermekét kell ellátnia, köztük egy három hetes kisbabát, kihallgatását követően szabadon engedték.

- Gárdonyban egy másik ittas közlekedő is rendőrkézre került. Ő kerékpárral közlekedett a Balatoni úton, amikor igazoltatták. Vérvételre állították elő, ahol az orvos a klinikai tünetek alapján enyhén ittasnak minősítette. A férfi ellen megindult a szabálysértési eljárás.

- Két ittas közlekedőt fogtak a fehérvári járőrök. Egyikük kerékpárral, míg a másik személygépkocsival közlekedett. Mind a ketten elismerték, hogy alkoholt fogyasztottak. A sofőrtől elvették a vezetői engedélyét. A szabálysértési eljárás mindkettőjükkel szemben megindult.

- Dunaújvárosban egy ittas sofőr akadt fenn a hálón. A Suzuki Swift gépkocsit a járőrök a Kallos Dezső utcában igazoltatták. A gépkocsivezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda szabálysértési értéket mutatott, a férfi nyilatkozaton is elismerte, hogy alkoholt fogyasztott, mielőtt volán mögé ült volna. A vezetői engedélyét a rendőrök elvették, ellene szabálysértési eljárás indult. Kálozon egy ittas kerékpárost fogtak a sárbogárdi járőrök. Szabálysértési eljárás indult vele szemben is.

- Móron is ittas kerékpáros akadt fenn a hálón. Nyilatkozatot töltött ki, amiben elismerte alkoholfogyasztását. Vele szemben is eljárás indult.

- Bicskén egy ittas sofőrrel szemben intézkedtek a rendőrök. A férfi a szondát nem tudta megfújni, ezért vérvételre állították elő, ahol az orvos a klinikai tünetek alapján enyhén ittasnak minősítette. A gépkocsivezető jogosítványa bevonásra került, a büntetőeljárás megindult vele szemben.