Az elsőként kivizsgálandó 10+1 nagy ügy!
Írta: Fidesz   
2010. március 27.

Image"A Fidesz első körben 10+1 ügy kivizsgálását kezdeményezi, ez azonban csak a kezdet, folytatás következik." - jelentette ki sajtótájékoztatóján Lázár János. - "A Fidesz szerint a választások legnagyobb tétje, hogy az új kormány képes lesz-e helyreállítani a megromlott közbizalmat." - szögezte le a fideszes honatya, rámutatva: Magyarország gazdasági és morális válságnak egyik okozója, hogy az emberek egy csoportja törvényen felülinek gondolja magát.

 

Ezek az emberek - folytatta - visszaéltek a közbizalommal, az MSZP-SZDSZ kormányok az elmúlt nyolc évben az adófizetők pénzét és az uniós forrásokat nem a közérdek, hanem a magánérdek szolgálatába állították. Lázár emlékeztetett arra is, hogy mindeközben az országnak óriási megszorításokat kellett elviselnie.

A fideszes politikus szemérmetlen és gátlástalan kormányzati politikának nevezte az elmúlt időszakot. Mint fogalmazott, a következő kormánynak alkotmányos és törvényes keretek között kell lefolytatnia az elszámoltatásokat. Lázár János hangsúlyozta, a Fideszt nem a bosszú vezérli, nem leszámolni akar az MSZP és SZDSZ szavazóival, kizárólag azoknak kell felelniük, akik bűncselekményeket követtek el.

Image
fotó: Pelsőczy Csaba
 

A Fidesz első körben 10+1 ügy kivizsgálását kezdeményezi, ez azonban csak a kezdet, folytatás következik - húzta alá az országgyűlési képviselő:

1. BKV szétlopásának ügye

2. Kormányzati negyed

3. Sukoró

4. Bábolnai állami földek eladása

5. MTV-székház eladásának és építésének ügye

 6. Posta-székház eladása

7. A Budapest Airport és a MALÉV privatizációja

8. A 2006. október 23-i rendőri brutalitás rendőri felelőseinek felkutatása

9. A magyar költségvetés adatainak meghamisítása

10. Állami cégek vezetőinek végkielégítései

11. Állami vezetők offshore érdekeltségeinek vizsgálata

Lázár elmondta azt is, a következő kormány az elszámoltatás minden adatát és információját nyilvánosságra fogja hozni, és a Fidesz szándékai szerint a kormányzati ellenőrzés szerepét meg kell erősíteni, ahogy az Állami Számvevőszék önállóságát is.

A honatya végül leszögezte, a követező ciklus parlamenti pártjainak egyik legfontosabb feladata, hogy megakadályozzák a felelősök mentelmi jog mögé bújásának lehetőségét.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."