A második csapat játszik szerdán a Ligakupában
Írta: Videoton FC   
2010. március 31.

Image"-Azt szeretném, hogy az első csapat kerete négy napot készülhessen a vasárnap esedékes, Zalaegerszeg elleni bajnokira, s emiatt úgy döntöttünk, hogy a második csapat játszik a Ligakupa középdöntőjében, szerdán." - mondta dr. Mezey György, vezetőedző. /  "- A felnőtt csapat érthetően nem kockáztat ."- tette hozzá Varga István, az NB II-es gárda edzője - "A célunk természetesen a tisztességes helytállás. Jó alkalom ez a pályára lépőknek arra, hogy megmutassák magukat, s amennyiben saját egzisztenciájukra is gondolnak, jól kell játszaniuk."

 

"Sajnos vannak sérültjeink: Szolnoki hétfőn dőlt ki a sorból, az U19 meccsén, Achilles problémákkal küzd, ugyanakkor Baracskai a héten a "nagyokkal" készül. Velünk jön viszont az első keretből Tujvel, Novakovics és - mivel öt sárgalapja miatt nem játszhat a hétvégén - Lencse."

Varga István már kihirdette a kezdőcsapatot, illetve a cseréket is.

Az első félidőre a Tujvel - Papizsánszkij, Novakovics, Papucsek, Sötét - Lelkes, Rása, Margitics, Móri - Lencse, Máté tizenegy fut majd ki. A kispadon pedig Halasi, Zimányi, Gyurcsó, Babos, Olasz és Alison várnak lehetőségre.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."