A Fidesz több, mint forradalom
Írta: MTI, orbanviktor.hu   
2010. március 31.

Image"A választás csak akkor tölti be rendeltetését, csak akkor lehet több, mint forradalom, ha mindenki ott lesz, aki változást akar, és csak a Fideszre szavaz. Ma 2010-ben ezek vagyunk, ez a Fidesz, több mint forradalom." - mondta Orbán Viktor, a Fidesz 22. születésnapja alkalmából rendezett hangversenyen. A Fidesz elnöke rámutatott, az elkövetkező két hét legfontosabb feladata, hogy mindenkivel meg kell értetni, a változást akaró embereknek mind a két szavazatára szükség van. Minden választást el lehet veszíteni, ha az emberek nem mennek el szavazni, mert csak a választás napján, csak a szavazófülkében lehet azt megnyerni.

 

Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta azt is, közösségük mára olyan erővé vált, olyan helyzetben van, amely hosszútávon meghatározó szerepet tölthet be Magyarország, és Közép-Európa jövőjének alakításában. Ez azt is jelenti, ma csak a Fidesz képes olyan egységet teremteni, olyan nagy támogatottságú, erős kormányt állítani, amellyel az ország sikerrel tudja leküzdeni az akadályokat. Csak a Fidesz képes munkahelyeket teremteni, talpra állítani a gazdaságot, megmenteni az egészségügyet, és közbiztonságot teremteni.

Hozzátette továbbá, csak a Fidesz képes arra, hogy olyan változást vigyen végbe, amely több mint forradalom. Mint a párt miniszterelnök-jelöltje fogalmazott, a Fidesz egy olyan forradalomban jött létre, amely a hazugság rendje ellen lázadt. Küldetéssel született, és nem ideológiát, hanem eszményt képvisel.

Image
.

A Fidesz Magyarország, a szabadság és az emberek pártja - összegezte. Orbán Viktor úgy véli hazánk ma "nagy bajban van", és az elmúlt évtizedekben nem állt nagyobb feladatok előtt, mint most. A Fidesz elnöke elkötelezett segítséget, támogatást, és munkát kért Magyarország együttes újjáépítéséhez, hozzátéve, úgy kell minél gyorsabb, és gyökeresebb változást elérni, hogy annak minden magyar ember a nyertese legyen.

Megfogalmazása szerint, "egy katasztrófa sújtotta országot" kell újjáépíteni, olyan erőssé tenni, amellyel többet nem történhet meg az, ami az elmúlt nyolc évben. A reményvesztett, dühös, és kiábrándult emberek sokságából, büszke nemzetet kell szervezni, amely nem tűri el, hogy bármilyen kormány olyan szégyent hozzon rá, mint a szocialisták. Mindezt pedig úgy lehet megvalósítani, ha a magyarság egészét képviselik. Fontos, hogy a politika és a kormányzás az emberekről szóljon.

"Ki kell nyitni a kapukat, hogy a magyarok azt érezhessék, politikai beállítottságuktól, vallásuktól, koruktól, nemüktől, iskolai végzettségüktől, anyagi helyzetüktől függetlenül ránk számíthatnak" - mondta Orbán Viktor. Megjegyezte, amire vállalkoznak szolgálat, a választók felhatalmazása pedig nem cél, hanem eszköz, ennek a tisztességes és sikeres végrehajtásához.

Hozzáfűzte, nemcsak sokat kell tenniük, de sokan is kell lenniük, mert az elmúlt nyolc év súlyos gondjainak leküzdéséhez, a szocialisták visszahúzó és visszatérni akaró erejének leküzdéséhez nagy túlerő szükséges. Minden szavazatra szükség van - hangsúlyozta a párt elnöke.

Kövér: Történetének legnagyobb kihívása előtt áll a Fidesz

Kövér László szerint a Fidesz történetének legnagyobb kihívásának küszöbén, egy újabb választási siker előtt áll. A Fidesz választmányi elnöke pártja 22. születésnapi ünnepségén kedden a Zeneakadémián sikertörténetnek nevezte pártja történetét. A politikus úgy fogalmazott: a régi ellenfeleik, riválisaik szép lassan eltűntek, csak azok maradtak, akikkel szemben Fidesz 22 évre "pástra lépett", és akiket eddig az országgyűlési választási listákra leadott szavazatokban még soha nem sikerült megelőzni.

Image
fotók: Pelsőczy Csaba

Ez azt mutatja, hogy a 22 éve itt maradt világot még nem győztük le, vagyis még nem végeztük el a munkát - mondta. A Fidesz nagykorú lett, de még felnőtt nem - tette hozzá azzal, hogy a párt története eddig arról a generációról szólt, amely létrehozta. A politikus közölte: a "fiatal, de öregedő demokraták" ez után következő története már elsősorban nem az alapítók nemzedékéről, hanem az utódok jövőjéről szól majd. A Fidesz története sikertörténet - mondta.

Hozzátette: siker volt, hogy talpon tudtak maradni, és kormányt alakítani, olyat, amely a rendszerváltozás eddigi "legélhetőbb" négy évét biztosította. 2002-ben, a legfájóbb vereség után is talpon maradt a párt, és felépítette a régió legerősebb politikai közösségét - húzta alá Kövér László. A párt egyes számú tagkönyvének tulajdonosa, Kövér László kiemelte: a Fidesz megalakítása annak a bizonyítása volt, hogy lehetséges jogszerűen feltörni a pártállam monolit rendszerét, ki lehet szabadulni a pártállam gyámsága alól.

A politikus azt monda: 1988. március 30-án a Fiatal Demokraták Szövetsége egy olyan rendszerrel szemben bontott zászlót, amely igyekezett a szebbik arcát mutatni, amelyet "hazaárulók hoztak létre idegen érdekeket kiszolgálva", amely emberek ezreit pusztította el, tíz-, százezreket börtönözött be, milliókat forgatott ki vagyonukból, és amely 23 milliárd dollár adósságot hagyott örökül, és amely "képviselői hazudtak reggel, délben és este, hazudtak minden hullámhosszon".

Ez a rendszer elvette, "felzabálta a jövőnket", és a takaréklángra csavart terror mellett egyre inkább a mindenki számára hozzáférhető korrupció nyúlós, ragadós hálójával tartotta egybe magát - tette hozzá. "Nem éppen ilyen új Magyarországról" álmodtunk, nem ilyennek képzeltük a rendet 22 éve - közölte Kövér László. Nem olyanról, amely vezető elitjének egy része idegen érdekek szolgálatában kiárusítja az országot, elzálogosítja gyermekeink, unokáink jövőjét, nem olyanról, amelynek miniszterelnöke eltanácsolja a fiatal, tehetséges embereket saját hazájukból, és megpróbálja kiirtani a közösségi, nemzeti összetartozás tudatát, és "aki hazudik reggel, éjjel, meg este" - fogalmazott.

Úgy folytatta: 22 éve nem olyan Magyarországról álmodtak, amelynek vezetői az elszegényített, manipulálható, megzsarolható emberek hátán kapaszkodnak fel újra a hatalom csúcsaira, és "a rendszerben szervezett korrupció működtetése mellett nem haboznak arctalan terroristákat uszítani a népre". Mint mondta, ezekért meg sem érinti őket a felelősségérzet, bűntudat, sőt, egyre pimaszabbul provokálják azt a népet, amely irracionális béketűréssel visel mindent.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."