Jézus az Utolsóvacsorán többször is elmondta tanítványainak, hogy őt csak úgy tudják követni, elfogadni, ha elhiszik:”Én és az Atya egy vagyunk”. És valóban, Jézus Szentháromságos életének hite nélkül az egész keresztény rendszer és a katolikus hit csupán szép mesék kimeríthetetlen kincsesbányája lenne. Mennybemenetelig élteti és átfogja hitünket, liturgiánkat. Ez ad értelmet ezeknek a kijelentéseknek is: ”Az Atya szeret engem és én szeretem az Atyát… Úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket…"
'Ha én megmostam lábatokat, ti is mossátok meg egymás lábát…Nincs annál nagyobb szeretet, mintha valaki életét adja barátaiért”
Ez lüktet az Eucharisztiában is. Aki nem veszi magához, nem „eszi” őt, az meghal. Mindezt azért kell előre bocsátanunk, mert a mai evangélium egy rendkívüli eseményről számol be. Jézus a többi erényt csupán ajánlja. Egyedül a szeretet esetében jelenti ki félreérthetetlenül, hogy „Parancsolom nektek, szeressétek egymást”.
És mivel tudja, hogy ennek az erénynek megvalósítása a legnehezebb, ezért mindjárt rámutat a gyakorláshoz szükséges energia-forrásra:”Ahogy én szeretem az Atyát, és ahogy én szeretlek titeket”. Egy erőmű csak akkor üzemképes, ha a benne lévő alkotó elemek láncreakcióban működnek. A szeretet-parancs teljesítéséhez is ehhez hasonló isteni erőműnek kell léteznie.
Épp ezt kapjuk meg a keresztségkor és a szentségekben. Péter apostoltól kezdve Teréz anyáig, Szűz Máriától az édesanyákig ezt a parancsot teljesíteni csak Jézussal egyesülve lehet.
Szeressük egymást, mert képesek vagyunk rá.