Magyar-román bajnokság: A Volánnak is szurkolhatunk
Írta: Andics Gábor   
2010. május 12.

ImageLigaülést tartott a Magyar Jégkorong Szövetség, amelynek témája az előttünk álló bajnokság összetétele és lebonyolítása volt. Ahogy klubunk vezetői már korábban jelezték: farmcsapatunkkal ismét részt veszünk a MOL Ligában. A határokon átnyúló bajnokságba – amely egyelőre nem hívható MOL Ligának, a további támogatást még nem írták alá, de jó esély van erre – a tervek szerint hat magyar – Sapa Fehérvár .

 

AV 19 farm, Dab.Docler, Miskolci Jegesmedvék, Újpest, FTC, Vasas Bp. Stars – és három román – HSC Csíkszereda, SCM Fenestela 68 Brassó, Steaua Bukarest – új nevén Steaua Rangers - együttes vesz részt. A küzdelemsorozat valószínűleg szeptember végén vagy október elején kezdődik.

A felsorolásból látszik, hogy a kétévnyi múlttal rendelkező MOL Ligába visszatér csapatunk mellett a Steaua Bukarest is, hiszen e két gárda a 2008-2009-es kiírásban már szerepelt, ám a legutóbbi bajnokságot mindketten kihagyták.
A MOL Liga első idényében összesen tíz együttes vett részt, ami végül a HC Csíkszereda győzelmét hozta, míg tavaly hét csapat mérte össze az erejét, s az aranyéremnek a Vasas Bp. Stars örülhetett.
A lebonyolításról annyit, hogy a korábbihoz hasonlóan ezúttal is négyen jutnak a rájátszásba az alapszakasz után, ahol két napos négyes-döntőben küzdenek meg a felek az aranyéremért.

Visszatekintő:
MOL Liga 2008-2009, alapszakasz:
1. HC Csíkszereda
2. SC Csíkszereda
3. Újpesti TE
4. NZ Stars
5. Dab.Docler
6. Steaua Bucuresti
7. Ferencvárosi TC
8. Progym Hargita Gyöngye
9. Miskolci JJSE
10. Alba Volán SC
Elődöntők:
HC Csíkszereda - NZ Stars 5:3 (2:2, 1:0, 2:1) - 1:0
SC Csíkszereda - Újpesti TE 4:3 (1:1, 2:2, 1:0) - 1:0
SC Csíkszereda - Újpesti TE 3:2 (0:1, 2:0, 1:1) - 2:0
HC Csíkszereda - NZ Stars 5:0 (1:0, 2:0, 2:0) - 2:0
Döntők:
HC Csíkszereda - SC Csíkszereda 5:2 (1:1, 1:1, 3:0) - 1:0
HC Csíkszereda - SC Csíkszereda 6:3 (1:1, 3:1, 2:1) - 2:0
SC Csíkszereda - HC Csíkszereda 3:5 (0:1, 2:3, 1:1) - 0:3
MOL Liga 2009-2010, alapszakasz:
1. Dab.Docler
2. SC Csíkszereda
3. Újpesti TE
4. Vasas Bp. Stars
5. Ferencvárosi TC
6. Miskolci JJSE
7. SCM Fenestela 68 Brasov
Négyes döntő:
SC Csíkszereda - Újpesti TE 3:4 (2:2, 1:1, 0:1)
Dab.Docler - Vasas Bp. Stars 2:3 (0:0, 0:2, 2:1)
Dab.Docler - SC Csíkszereda 4:3 hu. (1:2, 0:1, 2:0, 1:0)
Újpesti TE - Vasas Bp. Stars 1:3 (1:1, 0:2, 0:0)
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."