Tudjuk, érezzük a bőrünkön, mégsem foglalkozunk vele, pedig ez az élet egyetlen nagy drámája: itt kell hagynunk ezt a földet. Nincs ennél nagyobb igazság az egész világon! Aki a történelem bármelyik napján megszületik, és belép ebbe a világba, annak –bárki legyen is az -, innét el kell mennie. De hogyan és hová? Amióta ember él a földön, ez a kérdés minduntalan elhangzik. Ismerjük a válaszokat. A keresztény ember sem kivétel.
Mi is kérdezünk, és kapunk is választ. Éppen a mai ünnep válaszol. De azt is jó megjegyeznünk, hogy milyen események zajlottak le a mai ünnep előtt? Hat hét előtt még Nagypéntek volt, és azon a testen, amely ma Mennybe megy, ott láthatók a keresztre feszítés szörnyű sebei.
Ezek oly’ mélyek, hogy Tamás apostol az ujja hegyét is bele teheti. A nagypénteki kivégzés után olyan fordulat állt be, amely mögött csak az Isten állhat. Az abszolút isteni hatalom, az univerzumot létrehozó teremtő erő támasztotta fel halottaiból Jézust. A mai ünnep annak a jézusi kijelentésnek tettekben való megvalósulása, mely így hangzik: ”Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön”.
Ugyanezzel kezdte földre lépését is. Názáretben ennek a minden emberi elképzelést felülmúló isteni hatalomnak hallatán mondott igent a Szent Szűz: „Istennél semmi sem lehetetlen”.
A mai ünnep nemcsak azt üzeni, hogy nincs itt maradandó lakásunk, de azt is, hogy a mi otthonunk az égben van! Legalább ezekben a napokban gondoljunk arra, hogy teljesen felesleges és nevetséges úgy élnünk és viselkednünk, mintha soha nem kellene elbúcsúznunk ettől a földtől.