Súlyos és halálos közlekedési balesetek Fejér megyében |
Írta: Temesvári Márta | |
2010. május 17. | |
Halálos közlekedési baleset történt Cece külterületén, a 61-es főút 29 km szelvényében vasárnap 13 óra 44 perckor. Egy Suzuki a vizes úton áttért a szemközti sávba, majd ott frontálisan ütközött egy Chevrolet Aveo-val. Az ütközés következtében a vétlen gépkocsi női sofőrje a helyszínen életét vesztette. A Suzukiban utazók közül a sofőr és egy utas súlyosan, míg egy másik utas könnyen sérült.
„Ma hajnalban a 7-es főúton súlyos baleset történt Martonvásártól mintegy 100 méterre Baracska felé.” – nyilatkozta honlapunknak Németh – Kész Mónika rendőr- százados, a FM RFK szóvivője. Mint mondta: egy Peugeot Boxer egy széllökés miatt besodródott egy vízzel teli nyomvályúba, majd a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, és árokba borult. A baleset során a gépkocsi utasa súlyosan sérült. Vereben és Kápolnásnyéken is egy-egy kerékpárossal szemben intézkedtek a rendőrök. Mind a két biciklis ugyanis ittasan szállt fel kétkerekűjére. A szabálysértési eljárás megindult velük szemben. Bicskén, az, Akácfa utcában egy gépkocsivezetővel szemben intézkedtek a járőrök. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A férfit vérvételre állították elő, ahol az orvos a klinikai tünetek alapján közepesen ittasnak minősítette. A személlyel szemben büntetőeljárás indult. |