Új társadalmi szerződés született
Írta: orbanviktor.hu   
2010. május 26.

Image"2010 áprilisában véget ért az átmenet hosszú, küzdelmekkel, megosztottsággal, válságokkal teli húszéves korszaka, amelyet a szavazófülkékben lezajló forradalom zárt le. Április 25-én a választók lerakták a nemzeti együttműködés rendszerének alapjait. Új társadalmi szerződés született." - mondta Orbán Viktor kormányprogramjának ismertetése során a Parlamentben. A kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Együttműködés Programja című dokumentum vitája előtt, expozéjában elmondta, a kormányprogram valójában iránytű, melynek rendeltetése, hogy a következő években irányt mutasson minden helyzetben.

 

Közös célokról és nem az eszközökről szól.  

A céloknak kell meghatározni az eszközöket. Magyarország új irányba akar elindulni, amelyhez sok minden kell, de egy biztos iránytű mindenképpen - jegyezte meg. Orbán Viktor beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a köztársaság kikiáltása óta eltelt huszonegy évben nem született új alaptörvény, új társadalmi szerződés. Az átmenet korszakának legfőbb jellemzője ennek hiánya volt. Mindez odavezetett, hogy az elmúlt nyolc évben a kormányzati hatalom felfogása eltorzult, szembefordult az emberekkel.

Az elmúlt nyolc év jellemzője volt egyebek között az is, hogy a megválasztott vezetők nem az emberek akaratát, hanem a saját magánérdekeiket képviselték, valamint szembefordították egymással a társadalom csoportjait, adósságcsapdába hajtották az országot, meghamisították a költségvetési adatokat, kordonok közé szorították a demokráciát - sorolta.

Image
.

Ez a politika mély és tartós válságba sodorta az országot. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy véleménye szerint a hatalom "az egyeztetett cselekvés képességét jelenti". A hatalom legfőbb megnyilvánulási formája nem a kormányzás, hanem a választás. Mint kifejtette, a kormányzásnak a jövőben vissza kell fordulni az emberek és a mindennapi élet felé. Ez azt is jelenti, hogy lejárt a láthatatlan paktumok, láthatatlan pénzek és kezek ideje. A magyarok nemzeti egységet teremtettek, és elvárják a látható politikát, a látható szerződéseket, törvényeket, valamint a számon kérhető felelősséget.

Hozzátette, a nemzet közakaratát megtestesítő új társadalmi szerződést semmilyen látható vagy láthatatlan politikai paktum nem írhatja felül, részérdek nem kérdőjelezheti meg. Aláhúzta, az emberek azzal bízták meg a törvényhozást, hogy a következő négy évben alkossa meg az új társadalmi szerződés alapján az ország új alkotmányát.

"A választók akaratából mi egyben alkotmányozó nemzetgyűlés és rendszeralapító parlament is vagyunk" - mondta. Orbán Viktor meglátása szerint, a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend alapvető értékek, amelyeket nagy közös célok, vagyis nemzeti ügyek mentén lehet érvényre juttatni.

Jelenleg öt ilyen nemzeti ügyet kell sikerre vinni, úgymint a magyar gazdaság talpra állítása, a rend és közbiztonság megteremtése, az egészségügy megmentése, a szociális biztonság, a demokratikus normák helyreállítása. Mindezek megvalósításához néhány alapvető kérdésben új személetmódra lesz szükség. Ilyen például a nemzeti egység kérdése - húzta alá.

A miniszterelnök-jelölt úgy vélte, az emberek együttműködést várnak a politika és a gazdasági élet szereplőitől is. A kettő új egyezségének egyik legfontosabb pontja, hogy mindkettő elismeri a másik hatáskörét, illetékességi területét. Ugyanakkor a politika és a gazdaság szereplőinek el kell fogadniuk, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében a szociális biztonság és a versenyképesség többet nem állítható egymással szembe. Orbán Viktor elmondta azt is, újjá kell szervezni az államot, az állami bürokráciát minimálisra kell csökkenteni. A fiatalok helyzetéről úgy nyilatkozott, szeretné, ha a jövőben a politika megváltoztatná a hozzájuk való viszonyát.

Image
fotó: Pelsőczy Csaba

"Azokat a fiatalokat, akik még itthon vannak, itthon kell tartanunk, akik pedig elmentek, vissza kell hívnunk" - mondta, hozzátéve: biztosítani kell számukra a tanulás, a munkavállalás, az otthonteremtés és a családalapítás lehetőségét. Megjegyezte, "azokat, akik azt mondják nekik, hogy el lehet menni az országból, arra kell ösztönözni, hogy inkább ők menjenek el". Úgy fogalmazott, "a fiataloknak, a családoknak, a természetes közösségeknek, az emberi kapcsolatoknak, az összetartásnak, összefogásnak, a saját erőből történő értékteremtésnek" vissza kell adni a teret, mert csak ez emelhet fel egy országot.

A Fidesz elnöke a nők helyzetéről elmondta, ezen a téren is változás szükséges, elsősorban a nők iránti tisztelet és megbecsülés tekintetében. Mindenekelőtt a nőknek a családban betöltött szerepét kell - mint fogalmazott -"újra jóval magasabb polcra helyezni". Kijelentette továbbá, az új társadalmi szerződésben a hazaszeretet az első pont. Orbán Viktor megjegyezte, a kormány dolga, hogy az emberekkel kormányozzon. Nemcsak mást kell csinálnia, de másként is. Együtt kell működni az emberekkel, kereteket és segítséget adni.

Hozzáfűzte, az új korszak kormányának három kötelezettsége van, a választási program megvalósítása, az új társadalmi szerződés végrehajtása, illetve megvédeni az új rendszert és a nemzeti egységet. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, "az átmenet korszakának haszonélvezői nem adják fel", mindent el fognak követni, hogy visszahozzák az átmenet korszakának politikáját, harcolni fognak az új társadalmi szerződés ellen.

Szavai szerint, az új rendszerben a kormánynak az ország három harmadát, a teljes magyar nemzetet kell képviselni. Ugyanakkor tudomásul kell vennie, hogy a demokratikusan létrejött nemzeti egységnek természetes része az ellenzék is, az eltérő álláspontok, vélemények szószólójaként. A kijelölt miniszterelnök úgy fogalmazott, "tudom mit várnak tőlem a magyarok", és "ez az elvárás határozza meg azt a programot, amelyet miniszterelnökként következetesen, és megalkuvás nélkül meg akarok valósítani".

Mint mondta, az lesz a feladata, hogy segítse a magyarok közösségét a régi rendszer felszámolásában, az új megalkotásában, és megerősítésében. "Mindezt a tisztelet kultúrájának szellemében fogom tenni" - húzta alá Orbán Viktor.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."