Fejér megye második mentőállomását újítja fel az Unilever
Írta: Temesvári Márta   
2010. június 03.

ImageA heteken át tartó folyamatos készültség után a bicskei segítők kaptak segítséget. Nem sokkal azután, hogy a Fejér megyei település térségében csökkent az árvízveszély, a vállalat, amely a „Segíts okosan!” programmal évek óta támogatja az Országos Mentőszolgálat munkáját, most az Unilever-munkatársakból álló, mintegy 80 fős különítményt vetette be, hogy kívül-belül újjá varázsolja a Bicskei Mentőállomást. Az Unilever ebben az évben már a második Fejér megyei mentőállomásnak nyújtott támogatást.

 

„Az Unilever mintegy 80 munkatársa egy konferencia délutánján fogott ecsetet, ásót és lapátot, hogy együttes erővel felújítsa az Országos Mentőszolgálat Közép-Dunántúli Régiójának észak-keleti állomását Bicskén.” – nyilatkozta honlapunknak Saliga Enikő – „Az Unilever dolgozói a mentőállomás épületének szinte minden helyiségét kifestették, összesen 690 négyzetméternyi falfelületen dolgoztak. Újrafestették a kerítést, virágokat ültettek az emeleti virágládákba, a bejáratnál pedig új virágoskertet alakítottak ki.”

Image
.

A felújításhoz szükséges alapanyagokat és eszközöket a Praktiker biztosította az Unilever-csapat számára. A mentőállomás, amely az elmúlt évben ünnepelte fennállásának 40. évét, az Unilever munkatársainak segítségével egy délután alatt újjászületett, és ebből talán az állomás dolgozói is új lendületet meríthetnek.

„Az elmúlt néhány hétben a mi életünk is egy picivel stresszesebb volt. Több fakidőlés miatt riasztottak minket, több volt a baleset az M1-es körzetünkben lévő szakaszán is. A megújult állomás azonban mindannyiunknak új lendületet ad” – fogalmazott Kutenics Péter, állomásvezető mentőtiszt.

Image
.

Vele együtt jelenleg 5 mentőtiszt, 2 orvos, 10 ápoló és 10 gépkocsivezető dolgozik a bicskei állomáson, folyamatos, 24 órás szolgálatban, 12 órás váltásban. Főleg Fejér megyében dolgoznak, de gyakran riasztják őket a szomszédos Komárom és Pest megye közeli településeibe is. Összesen 2 autóval teljesítenek szolgálatot.

Egy országos viszonylatban is jól felszerelt, komplex egészségügyi és mentéstechnikai eszközökkel ellátott esetkocsival balesetekhez és súlyos, életveszélyes állapotban lévő betegek megmentésére vonulnak. Míg a másik autón egy ápoló és egy gépkocsivezető a könnyebb sérülteket és a kevésbé súlyos betegeket szállítja. Az állomás személyzete 24 óra alatt átlagosan 10 alkalommal vonul ki. Egy-egy kivonulás mintegy 100 kilométernyi út megtételét jelenti, és nagyjából 2,5 órát vesz igénybe.

Image
.

Az állandó készenlétet és az ezzel járó stresszt a megújult környezetben az állomás minden munkatársa kicsit könnyebben viseli majd. Az elmúlt hetekben tomboló viharok és árvizek után talán a legjobbkor érkezett az Unilever munkatársainak segítsége Bicskén.

Saliga Enikőtől azt is megtudtuk, hogy az Unilever nem csupán munkával segíti az Országos Mentőszolgálatot. A nemrég lezárult „Segíts okosan!” programban a vállalat 17 márkájának részvételével 24.674.986 forintot gyűjtött össze, aminek köszönhetően az Országos Mentőszolgálat idén újabb 40 mentőautót szerelhet fel életmentő defibrillátorral.

A gyűjtéssel párhuzamosan zajló mentőállomások versenyének 8 nyertese – köztük a szintén Fejér megyei, Enyingi Mentőállomás – pedig egyenként negyed millió forintos különdíjat kapott.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."