A hastánc a nőt nővé varázsolja
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 10.

Image„A hastánc a keleti kultúra szerves részéhez tartozik, a köztudat azonban erotikus és kétes eredetű mozdulatsorként könyvelte el sokéves, és meghurcoltatott múltja miatt.” – tudtuk meg Janus Márta hastánc-oktatótól. – „A hastánc az idők során a világ fejlődése és változása során kinőtte e szerepét, és külön művészetté alakult át. Aki ismeri a táncot, tudja, hogy ez valami más, mint a többi: erőteljesen könnyed és elegáns. Ez az a tánc, amely a nőt nővé varázsolja, ahol önmaga lehet, megélheti érzéseit, és kibontakozhat.”

Ezért is bűvölte el ez a mozgásforma Janus Mártát, aki évek óta hastánc-oktatással (is) foglalkozik szabadidejében. Célja a csodálatos keleti zenék által ébresztett mozdulatok művészi értékének kialakítása, fejlesztése, a „nő” és a zene táncban történő eggyé olvadása, az elrejtett értékek felszabadítása, az önbizalom fokozása, testünk és lelkünk elfogadása.

Táncóráin a nőben lakozó nőiséget igyekszik felszínre hozni. A táncmozdulatok által a mozgás fejlődése mellett segít a női mivolt kifejezésére lelki és érzelmi szinten is.

Image
Janus Márta
 

Janus Márta legközelebb július 11-én indít hastánc-tanfolyamot, ahova minden olyan érdeklődőt szeretettel vár, aki szeretne egy jó hangulatú csoportban izgalmas keleti zenékre önfeledten mozogni, táncolni - alkattól és kortól függetlenül.

Bővebb információ az oktatónál, a 06/20-260-31-74-es telefonszámon kapható.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."