Szabó Dani első lett 60 méteren
Írta: Temesvári Márta   
2010. június 16.

ImageOrszágos atlétikai sikert ért el a székesfehérvári István Király Általános Iskola diákja. - Egy hete zajlottak az országos korosztályos döntők több futószámban, ahol egy székesfehérvári diák is kiemelkedő sikert ért el. Szabó Dániel, az István Király Általános Iskola tanulója a 60 méteres távon első helyen végzett, és már egy nemzetközi versenyre készül.

 

Országos korosztályos bajnoki címet ért el Szabó Dániel, az István Király Általános Iskola 6. a. osztályos tanulója. – kaptuk a hírt Stettler Zsuzsanna sajtóreferenstől, aki elmondta, hogy a fiatal fiú 60 méteres távon végzett első helyen, összetettben pedig harmadik lett. A fehérvári diák nagy erőbedobással készült a versenyre és örül a sikeres szereplésnek.

A most kezdődő nyári szünetben Dani folytatja az edzéseket, hiszen tagja annak a keretnek, amelyik egy nagy nemzetközi utánpótlás versenyre utazik majd.

Az ARAK versenyzőjének a mostani nem az első sikeres szereplése, hiszen februárban a Fejér Megyei Atlétikai Szövetség által rendezett serdülő regionális versenyen is három aranyérmet (60 m és 300 m síkfutás, valamint távolugrás) szerzett.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."