Fejér megyei vitorlázórepülő a Világbajnokságon
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 10.

ImageA hét elején megkezdődött a harmincadik Vitorlázórepülő Világbajnokság Olaszországban, Rietiben. A versenyen idén 25 országból, mintegy 102 vállalkozó szellemű sportoló indult el a kupáért, három kategóriában. – tájékoztatta szerkesztőségünket Noll Gergely, a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség Médiabizottságának elnöke. – A versenyzők között találjuk a Fejér megyében élő Földi Zoltánt is.

Magyarországot a Világbajnokságon három versenyző képviseli: Szabó Péter (Standard kategória), Halász László (Standard kategória) és Földi Zoltán (Club kategória). Ez utóbbi a Fejér megyei Vérteskozmán lakik, így még egy indok arra, hogy szurkoljunk neki – és természetesen a többieknek is, akik nagy erővel készültek a megmérettetésre az edzőhét alatt.

Image
Fotó: Elisa Domeniconi
 

Noll Gergely elmondta: a hazai, sík Alföldön otthonosan mozgó, magyar pilóták számára új feladatot jelent az olasz hegyvidék sziklái között való repülés, amely nem veszélytelen, s igen komoly odafigyelést igényel.

A verseny folyamatosan (élőben) nyomon követhető a hivatalos weboldalon: www.wgcrieti.it

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."